Alvállalkozói kifizetések a Kbt. szabályainak tükrében

Kérdés: Kérdésem az új Kbt. alvállalkozói kifizetésekkel kapcsolatos szabályozására vonatkozik. Az ajánlatkérő az általa indított eljárásban egy hosszabb időtartamú építési beruházásra kért ajánlatot úgy, hogy a dokumentációban – és később a vállalkozási szerződésben is – 50 százalékos teljesítésnél biztosított egy részszámla benyújtására lehetőséget. A teljesítési határidő kb. 10 hónap. A nyertes ajánlattevő számos alvállalkozót jelentett be és vett igénybe a teljesítés időtartama alatt. Az egyik ilyen alvállalkozó felelt a munkaterület "előkészítéséért", azaz a bontásokért és a földmunkákért. Feladatát maximum 1 hónap alatt elvégezte. A nyertes ajánlattevő 10 százalékot biztosított korábban a részére. Ha a Kbt. 135. §-át veszik figyelembe a felek, akkor az alvállalkozó csak a teljesítés után 3 hónappal tud számlát benyújtani, amely egyrészt aggályos a vonatkozó jogszabályokat tekintve (15 napon belül számlát kellene, hogy kiállítson a teljesítés után), másrészt pedig az alvállalkozó likviditási helyzete is veszélybe kerülhet. A nyertes ajánlattevőnek szándékában áll az alvállalkozó minél korábbi kifizetése (még a részszámlázása előtt), de úgy szeretne eljárni, hogy a Kbt. előírásai is érvényesüljenek. Milyen lehetősége van ebben az esetben a nyertes ajánlattevőnek?
Részlet a válaszából: […] ...szerepelnek az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 36/A. §-a szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban, nyújtsák be a tényleges kifizetés időpontjától számított harminc napnál nem régebbi együttes adóigazolást;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Nem nevesített alvállalkozó cseréje

Kérdés: A szerződés teljesítéséhez igénybe vett alvállalkozó nem volt nevesítve az ajánlatban, és közreműködése mértéke 10 százalék alatti volt. Le szeretnénk cserélni, pontosabban bevonni egy másik alvállalkozót is. Ehhez elegendő, ha nyilatkoztatjuk az akkor hatályos törvény szerint a kizáró okokról a bevonni kívánt alvállalkozót? Vagy be is kell jelenteni az ajánlatkérőnek a változást?
Részlet a válaszából: […] ...okokat az ajánlatkérő nem képes teljeskörűen ellenőrizni, hiszen nem érhető el minden információ nyilvános, ingyenes elektronikus adatbázisokban. Ezért mindenképpen javasolt az alvállalkozó lenyilatkoztatása a kizáró okokról, annak ellenére, hogy nyilatkozatát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Kizáró okok ellenőrzése

Kérdés: Helyesen értelmezem, hogy az ajánlatkérő a bírálat során az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot köteles elfogadni, ez tekinthető az alkalmassági követelmények, a kizáró okok és a Kbt. 82. §-ának (5) bekezdése szerinti kritériumok előzetes ellenőrzésének? Ezenkívül az ajánlatkérő köteles minden egyéb tekintetben az ajánlat megfelelőségét ellenőrizni? Mit kell a "minden egyéb tekintetben" alatt érteni, a közhiteles nyilvántartások ellenőrzését?
Részlet a válaszából: […] ...szakaszból álló eljárásban a részvételi szakaszban − ellenőrzi a nyilatkozatban feltüntetett, a (11) bekezdés szerint elérhető adatbázisok adatait is.Az ajánlat megfelelőségéhez hozzátartozik annak formaisága, azaz hogy az zárt borítékban érkezett,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 7.

Új kapacitást nyújtó szervezet bevonása a hiánypótlásban

Kérdés: Mit tegyen az ajánlatkérő, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatával kapcsolatban hiányosság merül fel, és emiatt a nyertes ajánlattevő új kapacitást nyújtó szervezetet von be hiánypótlásában?
Részlet a válaszából: […] ...több szakaszból álló eljárásban a részvételi szakaszban – ellenőrzi a nyilatkozatban feltüntetett, a (11) bekezdés szerint elérhető adatbázisok adatait is.A (3) bekezdés szerint a (2) bekezdésben foglaltak alapján megfelelőnek talált ajánlatokat az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 7.

Beszerzési szabályok uniós forrásból finanszírozott projekt megvalósítása esetén

Kérdés: Be kell-e jelentkezni a Kbt. hatálya alá, ha 100 százalékban az Európai Unió által finanszírozott projektet valósítunk meg? Ha igen, szükséges-e a Kbt.-ben található ún. éves statisztikai összegezés benyújtása?
Részlet a válaszából: […] ...jogszabályban meghatározott, a Hatóság elnöke általi felhívástól számított határidő lejártáig nem teszi közzé a Közbeszerzési Adatbázisban az éves statisztikai összegezést,− ha az érintett szervezet a Közbeszerzési Hatóság felhívása ellenére nem tesz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 7.

Verseny-újranyitásos eljárások becsült értékének meghatározása

Kérdés: A központi közbeszerzésen belül a verseny-újranyitásos eljárásoknál a becsült költség meghatározása a KEF-portálon található legmagasabb árakból számolható?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlott díjszabások,– szakmai kamarák által előállított és karbantartott, megvalósítási értéken alapuló, részletes építési adatbázis,– a Közbeszerzési Hatóság által kiadott árstatisztika,– az ajánlatkérő korábbi, hasonló tárgyra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.

Egységes európai közbeszerzési dokumentum ajánlattevők rendelkezésére bocsátásának módja

Kérdés: Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban az ajánlatkérő nem töltött ki semmit. Kitölthetem helyette ajánlattevőként?
Részlet a válaszából: […] ...a 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és – szükség esetén – hozzájáruló nyilatkozatot.A kérdéshez kapcsolódóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 13.

Ajánlattevők feltüntetése közös ajánlattétel esetén

Kérdés: A Kbt. 35. §-ának (3) bekezdésében a "megjelölés" közös ajánlattevők mindegyikének megnevezését (feltüntetését) jelenti a dokumentumokon, vagy elegendő a közös ajánlattétel tényére utalni?
Részlet a válaszából: […] ...szükségessé teszi, hogy az ajánlatkérő képes legyen ellenőrizni az ajánlattevő jogi személyeket az elérhető, nyilvános elektronikus adatbázisokban. Ehhez pedig szükség van minden ajánlattevő egyértelmű azonosítható módon történő "megjelölésére", melynek célja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 15.

Bírálat szakaszai nemzeti rezsimben

Kérdés: Ajánlatkérőként valóban szükséges nemzeti rezsimben is két részre bontanom a bírálatot, annak ellenére, hogy e nélkül sokkal gyorsabb lenne az értékelés?
Részlet a válaszából: […] ...több szakaszból álló eljárásban a részvételi szakaszban – ellenőrzi a nyilatkozatban feltüntetett, a (11) bekezdés szerint elérhető adatbázisok adatait is.A (3) bekezdés akként rendelkezik, hogy a (2) bekezdésben foglaltak alapján megfelelőnek talált ajánlatokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 15.

Védett műhely minőség-ellenőrzése

Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
Részlet a válaszából: […] ...fenti lista a www.kozbeszerzes.hu portálon érhető el, mely jelenleg a védett munkahelyeket sorolja fel. A file neve akkreditált munkáltatók adatbázisa, jelenleg 417 elemet tartalmaz.A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal honlapján található információ szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.
Kapcsolódó címkék:  
1
9
10
11
18