Találati lista:
101. cikk / 226 Szerződésmódosítás lehetősége konzorciumi változások esetén
Kérdés: A régi Kbt. hatálya alatt megkötött közbeszerzési szerződés módosítására lehetőség van-e abban az esetben, ha a konzorciumi partnerek személyében olyan változás áll elő, hogy az egyik konzorciumi partner átvállalja a másik konzorciumi partner teljesítési arányát, ezzel a jövőben egyedüli félként látja el a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatást? Új konzorciumi partner tehát nem lép be a szerződésbe, de jogutódlásról sem beszélhetünk. Módosíthatják-e a felek a konzorciumi megállapodást úgy, hogy az egyik fél teljesítésre képtelenné válása esetén a másik fél lép be helyette, tekintettel az egyetemleges felelősségre? Mi a teendő abban az esetben, ha mindezek az új Kbt. hatálya alatt kötött szerződés esetén következnek be?
102. cikk / 226 Kizárólagos jog jogosultjának megjelenése ajánlattevőként ugyanazon eljárásban
Kérdés: Ha egy gazdasági szereplő egy közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítésében közvetlenül részt venne, ám mivel tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi, és egyben kizárólagos forgalmazója és gyártója is egy szoftvernek, így a Kbt. 3. §-ának (2) bekezdése szerint kivételnek tekinthető, emiatt az ajánlattevő nem nevezi meg alvállalkozóként a részvételre jelentkezésében/ajánlatában, akkor ez a gazdasági szereplő ugyanabban az eljárásban lehet-e részvételre jelentkező/ajánlattevő?
103. cikk / 226 Védett műhely minőség-ellenőrzése
Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
104. cikk / 226 Alvállalkozó bejelentése kétszakaszos eljárás ajánlattételi szakaszában
Kérdés: Kétszakaszos eljárás részvételi szakaszában úgy nyilatkoztunk, hogy nem vonunk be alvállalkozót a teljesítéshez. Az ajánlatételi szakaszban ennek ellenére bejelenthetjük, hogy igénybe veszünk alvállalkozót?
105. cikk / 226 Mikortól alkalmazható az új Kbt.?
Kérdés: A Kbt. 197. §-ának (1) bekezdése első mondatát úgy kell értelmezni, hogy az új közbeszerzési törvény rendelkezéseit a hatálybalépése után megkezdett beszerzésekre, közbeszerzési eljárások alapján a hatálybalépése után megkötött szerződésekre, tervpályázati eljárásokra és az azokkal kapcsolatban a hatálybalépése után kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra és előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni?
106. cikk / 226 Késedelmi kötbér értelmezése az új, fakultatív kizáró ok szempontjából
Kérdés: Az új Kbt. fakultatív kizáró okai között szerepel a 63. § (1) bekezdés c) pontjában, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségét az elmúlt három évben súlyosan megszegte, és ez az említett korábbi szerződés felmondásához vagy elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankció érvényesítéséhez vezetett. A késedelmi kötbér is a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankciók körébe tartozik?
107. cikk / 226 Kötbérigény érvényesítésének időpontja az új, fakultatív kizáró ok szempontjából
Kérdés: Ha a szerződésszegés, amely miatt az ajánlatkérő kötbérigényt érvényesít, 2015. november 1-je előtti, de a kötbérigényt november 1-jét követően érvényesíti az ajánlatkérő az ajánlattevővel szemben, az az új fakultatív kizáró ok körébe tartozik?
108. cikk / 226 Alvállalkozó bevonásának korlátozhatósága
Kérdés: Korlátozható-e az alvállalkozó bevonása, ha kapacitást biztosító szervezetet nem vesz igénybe az alvállalkozó? Amennyiben igen, ez a korlátozás feloldható-e a teljesítés során például új alvállalkozó bevonásával?
109. cikk / 226 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
110. cikk / 226 Konzorciumi tag felelőssége az új Kbt. alapján
Kérdés: Egy másik ajánlattevővel indultunk egy közbeszerzési eljárásban. A konzorciumi szerződésben vállaltuk az egyetemleges felelősséget az ajánlatkérő felé. Ha a konzorciumi partnerünk hibás teljesítése, illetve szerződésszegése miatt felmondja a szerződést az ajánlatkérő, mennyiben érint ez minket a további közbeszerzési eljárásokban való részvétel szempontjából? A jogviszonyra még a korábbi Kbt. vonatkozik. Az új szabály milyen rendelkezést tartalmaz erre az esetre?
