Összeférhetetlenség tervező bevonása során

Kérdés: Az ajánlatkérő az engedélyes tervek elkészítésére az X Kft.-vel fog szerződni. Az ajánlatkérő ebben a szerződésben nem kívánja előírni a Vállalkozónak azon kötelezettségét, hogy a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő oldalán részt vegyen, tekintettel arra, hogy az X Kft. várhatóan ajánlattevőként részt kíván venni a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban. Annak érdekében, hogy a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban az összeférhetetlenségi szabályok ne sérüljenek, és az X Kft. az eljárásban ajánlattevőként jogszerűen részt tudjon venni; helyesen jár-e el az ajánlatkérő, ha az engedélyes tervek elkészítésére vonatkozó szerződés aláírásakor aláírat az X Kft. kötelezettség-vállalásra jogosult képviselőjével egy olyan kötelezettségvállaló nyilatkozatot, hogy a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásba az ajánlatkérő által bevontan a Kbt. 25. § (5) bekezdése szerinti személyek nem vesznek részt, tekintetükben a Kbt. 25. §-ában foglalt összeférhetetlenségi szabályok nem sérülnek, velük szemben nincsen olyan bármely körülmény, amely a Kbt. 25. §-a szerinti összeférhetetlenséget eredményezhet? Tudomásul veszi, hogy ha az összeférhetetlenség vagy annak kockázata a nyilatkozat megtételét követően merül fel, az érintett személy köteles ezt haladéktalanul bejelenteni az ajánlatkérő részére. Mindemellett az ajánlatkérő ügyel arra, hogy egyik munkavállalója se vonja be semmilyen módon a kiviteli tervek készítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásba az X Kft.-t. Amennyiben a fenti nyilatkozattétel nem megfelelő, és nem biztosítja, hogy az X Kft.-nek az engedélyes tervek elkészítését követően a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban az összeférhetetlenségi szabályok sérelme nélkül részt vegyen, kérjük támogató javaslataikat.
Részlet az állásfoglalásából: […] ...57. §-a szerinti közbeszerzési dokumentumait megalapozó tervet készítette, ha egyéb módon nem vesz részt a közbeszerzési eljárás előkészítésében vagy a kivitelezés folyamatában, és előzetes részvétele nem eredményezi a verseny tisztaságának sérelmét. Ezt...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. március 5.

Kivételi kör nemzeti rezsimben

Kérdés: Nemzeti rezsimben, a Kbt. 111. § c) pontban új kivételi körként szerepelnek a járulékos közbeszerzési szolgáltatások, de ez a szolgáltatás nem található a Kbt. 3. sz. mellékletében. Hogyan kell értelmezni ezt az új kivételi kört?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...bocsátását, a közbeszerzési eljárások lefolytatásával vagy tervezésével kapcsolatos tanácsadást, a közbeszerzési eljárások előkészítését és lefolytatását az érintett ajánlatkérő nevében és javára.Összességében a Kbt. 111. § c) pontjában...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. február 5.

Árlejtés több részben

Kérdés: Szükséges-e a többrészes eljárás egyes részeiben az árlejtést azonos időpontban tartani? Ha igen, miért, ha nem, akkor ennek ellenére van-e erre lehetőség?
Részlet az állásfoglalásából: […] A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 26. § (4) bekezdése kitér arra a lehetőségre, hogy egy eljárás egyes részére vonatkozó árlejtés más-más időpontban is lefolytatható. Az alábbi szabály, egyben lehetővé teszi azt is, hogy egyszerre történjen az összes részre az...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. február 5.

Szerződésmódosítás

Kérdés: Két évre szóló keretszerződést kívánunk kötni 20 tételből álló karbantartási szolgáltatásra. A szerződésben óradíjas elszámolás szerepel minden tételnél három kategóriában. A keretösszeget előre meghatároztuk. Ugyanakkor azt tervezzük, hogy arra az esetre, ha a keretösszeg kimerülése a 90%-os mértéket nem éri el a szerződési időszak lejártáig, a szerződést egy alkalommal legfeljebb 3 hónappal meghosszabbítanánk. Ezt a kikötést bele kell írni a szerződéstervezetbe, vagy elegendő, ha az előkészítő iratok tartalmazzák azt?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...jellegét.A hivatkozott rendelkezés tehát arra biztosít lehetőséget az ajánlatkérő számára, hogy– már a közbeszerzési eljárás előkészítése során gondolja végig a szerződéses konstrukciót,– amennyiben az adott beszerzéshez kapcsolódó szerződés...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. február 5.

Kötelező eredménytelenségi ok

Kérdés: Ajánlatkérőként az ajánlati felhívásunkban előírtuk, hogy alkalmazni fogjuk a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot. A közbeszerzési eljárás nagyon elhúzódott, és szeretnénk az egyetlen ajánlatot érvényesnek nyilvánítani, és az eljárást eredményesen lezárni. Mivel a (2) bekezdésben a nem kötelező eredménytelenségi okok szerepelnek, kérdezzük, hogy megtehetjük-e ezt jogszerűen?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...az ajánlatkérő jogosult dönteni ennek az eredménytelenségi oknak az alkalmazásáról, de ezt a döntési jogot a közbeszerzési eljárás előkészítési szakaszában gyakorolhatja, így már az előkészítési szakaszban döntést kell hoznia az eredménytelenségi...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2024. december 11.

Előre nem láthatóság szerződésmódosítás esetén

Kérdés: Építési beruházás megvalósítása során, amely meglevő épület tetőszerkezetének szigetelésére irányult, közbeszerzésben kötöttünk vállalkozási szerződést. A vállalkozó által elvégzett feltárást követően megállapításra került, hogy a tetőszerkezet egyes elemeinek gombás fertőzése miatt a szigetelésen túl a gombás tetőelemek cseréjét is el kell végezni. Erre ajánlatot kértünk a vállalkozótól, aki jelezte, hogy a munkát el tudná végezni, továbbá alvállalkozói ajánlatához képest összesen 125%-os értéken tett árajánlatot. A tetőszerkezet szigetelésére megkötött közbeszerzési szerződés módosítására alkalmazhatjuk-e a 141. § (4) bekezdés c) pontját ebben az esetben?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...amit ilyen esetben a „kellő gondosság” jegyében meg kellett tennie.Abban az esetben, ha az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás előkészítésekor megfelelő alapossággal járt el, és a műszaki dokumentáció összeállítását a vonatkozó jogszabályi és...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2024. december 11.

Ellenőrző szerv összeférhetetlensége

Kérdés: Költségvetési szervként működő ajánlatkérőként, a saját hatáskörben megvalósítandó közbeszerzési eljárások megkezdését megelőzően, a kijelölt középirányító és/vagy irányító szerv jóváhagyását szükséges kérnünk. A jóváhagyási folyamat során a kijelölt szerv rálát a közbeszerzési eljárás dokumentumaira, azokat véleményezi, és módosítási javaslatokat tehet. A jóváhagyási folyamat során akár a műszaki leírásra vonatkozóan is tehet módosítási javaslatot, amely így kihatással lehet a közbeszerzési eljárásban részt vevő gazdasági szereplőkre. A Kbt. 25. §-ában szabályozott összeférhetetlenségi előírások szerint szükséges lenne-e összeférhetetlenségi nyilatkozat megtételére felhívni a középirányító/irányító szerv eljáró ügyintézőit is?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...tekintetében,– egyrészt nem azonos azzal, akit az ajánlatkérő az eljárásba bevon,– másrészt valójában nem is az eljárás előkészítésébe vonja be, hanem az előkészített dokumentumot hagyja jóvá valamilyen felügyeleti jogból következő szempontból, ez...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2024. november 6.

Feltételes közbeszerzés

Kérdés: Az ajánlatkérő 2023-ban feltételes közbeszerzési eljárást indított építési beruházás megvalósítása érdekében [nemzeti eljárásrend, a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pont szerinti hirdetménnyel induló nyílt eljárás]. Az ajánlatkérő a beruházást európai uniós forrásból kívánta megvalósítani, az eljárás előkészítése során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a rendelkezésre álló forrás nem lesz elegendő, ezért az ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján feltételes módon folytatta le az alábbi rendelkezés alapján (ajánlattételi felhívás és szerződéstervezet):
„Ajánlatkérő az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, továbbá – amennyiben az eljárás eredményeképpen szerződéskötésre kerül sor – a megkötésre kerülő vállalkozási szerződés nem lép hatályba az Ajánlatkérő által »az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet« alapján benyújtott, költségnövekmény iránti igény el nem fogadása, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadása esetén (kivéve, ha Ajánlatkérőnél az eljárás megindításakor – vagy utólag – biztosított fedezet összege elegendő a nyertes ajánlattevővel történő szerződéskötéshez).” Az eljárás eredményes volt, vállalkozási szerződés került megkötésre, azonban a szerződés hatályba léptetésére nem került sor, tekintettel arra, hogy a költségnövekmény iránti igényt elutasították. Van-e annak közbeszerzési szempontból akadálya, hogy az ajánlatkérő az újabb támogatási szerződése alapján a fedezet rendelkezésre állása esetében hatályba léptesse a két évvel korábban megkötött szerződést? A második kérdésünk, hogy van-e akadálya annak, hogy a felek a szerződésnek kizárólag a korábbi pályázati forrást megjelölő rendelkezéseit módosítsák [esetleg a Kbt. 141. § (6) bekezdése szerinti „nem lényeges” jogalapon]? A szerződés egyéb rendelkezései (vállalkozói díj, műszaki tartalom, teljesítési határidő) változatlanok maradnak.
Részlet az állásfoglalásából: […] Véleményünk szerint, amennyiben maga a szerződés nem tartalmaz ezzel ellentétes szabályt, és az új támogatási szerződés is megengedi, úgy egyéb forrás rendelkezésre állása esetében is hatályba léptethető a szerződés. Mivel a pályázati forrás megjelölése abból a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2024. október 9.

DBR és indikatív ajánlatkérés

Kérdés: Egy árubeszerzésre vonatkozó dinamikus beszerzési rendszerbe felvettek minket részvételre jelentkezőként. Az ajánlatkérő rendszeresen küld indikatív ajánlatkéréseket a dinamikus beszerzési rendszerre hivatkozással. Kötelesek vagyunk ezekre válaszolni azért, mert a jegyzéken szerepelünk?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...Kbt. 28. §-a alapján az ajánlatkérő megfelelő alapossággal köteles a közbeszerzési eljárását előkészíteni. Az előkészítési cselekmények között az ajánlatkérő köteles az adott (köz)beszerzés becsült értékének felmérésére és a felmérés...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2024. október 9.

Kiegészítő tájékoztatás és EPK

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban szerettünk volna ajánlatot tenni. Kérdést küldtünk az ajánlatkérő részére a műszaki tartalommal kapcsolatban, és kértük a pontosítást, de az ajánlatkérő azt a választ adta, hogy a műszaki tartalmat előzetes piaci konzultáció során nem vitatták, ezért nem változtat rajta. Jogszerű ez a hozzáállás?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...eljárás két különböző szakaszában kerül sor, a két eljárási cselekmény célja különböző.Az előzetes piaci konzultáció az előkészítési szakaszhoz tartozó eljárási cselekmény [Kbt. 28. § (4)–(5) bekezdés], a megfelelő alaposságú...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2024. szeptember 11.
1
2
3
4
…
30