392 cikk rendezése:
131. cikk / 392 Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban
Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
132. cikk / 392 Kbt. 115. §-a szerinti eljárás építési beruházások esetén
Kérdés: Építési beruházások esetén hogyan változtak meg a Kbt. 115. §-a szerinti eljárás szabályai?
133. cikk / 392 Kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének aránya
Kérdés: Előírhatom-e az 50 százalékos szabály alkalmazása mellett, hogy azokra az ajánlattevő nem vehet igénybe kapacitást nyújtó szervezetet?
134. cikk / 392 Ajánlattevő nyilatkozata az ajánlati részek sorrendisége vonatkozásában
Kérdés: Nyilatkozhat-e az ajánlattevő az ajánlattételt követően arról, hogy a későbbiekben milyen sorrendben vegye figyelembe az ajánlatkérő az ajánlatát az egyes részek vonatkozásában?
135. cikk / 392 Beszerzés tárgyának szűkítése szerződésmódosítással
Kérdés: A Hatóság honlapján olvastam egy jogesetet, amiben az ajánlatkérő szerződésmódosítás keretében szűkítette a beszerzés tárgyát. Miért ne lehetne ezt megtenni? Hiszen ez nem sérti az esélyegyenlőséget, viszont teljesíthetővé teszi a szerződést.
136. cikk / 392 ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
137. cikk / 392 Közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységhez kapcsolódó kivételi kör a Kbt.-ben
Kérdés: A Kbt. 111. §-ának h) pontja szerinti kivétel alkalmazható akkor is, amikor a független akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó az eljárás teljes körű lebonyolítását végzi, vagy csak az ellenjegyzésre értjük? (Nem nagyon tudom a kettőt szétválasztani, de hallottam ilyen véleményt is.)
138. cikk / 392 ESPD minősített ajánlattevő általi kitöltése
Kérdés: Minősített ajánlattevő eltekinthet az ESPD kitöltésétől? Vagy vannak számára is kötelező részek?
139. cikk / 392 Szerződéskötés lehetősége kizárólag becsült értéket meghaladó ajánlatok beérkezése esetén
Kérdés: Mi a teendő abban az esetben, ha az ajánlatkérő a Kbt. 115. §-a szerinti eljárásban négy ajánlattevőnek küldött ajánlattételi felhívást, tekintettel arra, hogy az igénybe venni kívánt szolgáltatás becsült értéke 17,4 millió forint volt – ami az előző évi azonos szolgáltatás tényleges költségek alapján került meghatározásra –, azonban a beérkező érvényes ajánlatok mindegyike meghaladta a 18 millió forintot, és a szükséges fedezet egyébként ajánlatkérő általi kiegészítéssel biztosítható? Köthető a nyertessel ilyen esetben szerződés?
140. cikk / 392 Kapacitást nyújtó személlyel kapcsolatos hiánypótlási felhívás jogszerűsége
Kérdés: Kisvállalkozásunk közbeszerzési pályázatot nyújtott be a közelmúltban, melyben nyilatkoztunk arról, hogy kapacitást nyújtó személyre (felelős műszaki vezető) fogunk a projekt megvalósítása során támaszkodni. Az ajánlatkérő a pályázat első szakaszában hiánypótlásra szólított fel minket, miszerint pótlólag meg kell küldenünk ennek a személynek ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját vagy közjegyzői tanúsítványt. A megbízási szerződéssel, magánszemélyként bevont egyéntől jogosan követeli meg az ajánlatkérő az aláírásmintát vagy a közjegyzői tanúsítványt? A felelős műszaki vezetőként közreműködő személyt, ha kapacitást nyújtó szervezetként támaszkodunk rá, nevesített alvállalkozóként is szerepeltetnünk kell pályázati anyagunkban, vagy elegendő 10 százalék alatti, nevesített alvállalkozóként megjelölnünk? Jogosan kér tőlünk szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást is tartalmazó okiratot az ajánlatkérő nevezett személyre vonatkozóan a pályázat ezen szakaszában?