Találati lista:
41. cikk / 84 Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
42. cikk / 84 Csődbe ment alvállalkozó cseréje
Kérdés: Milyen lehetőségem van az alvállalkozó cseréjére ajánlattevőként a szerződés megkötését követően az új törvény alapján, ha az alvállalkozóm, amelyet eredetileg bejelentettem, csődbe ment? Hamis adatszolgáltatás történt, vagy rendezni tudom a helyzetet? (Csak alvállalkozóról van szó, tehát nem nyújtott számomra sem gépet, sem szakembert.)
43. cikk / 84 Kizáró okok és alkalmassági követelmények előírása-igazolása nemzeti eljárásrendben
Kérdés: Kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy az új Kbt. szabályai szerint nemzeti eljárásrendben, a gyakorlatban hogyan történhet a kizáró okok, valamint az alkalmassági követelmények ajánlatkérő általi előírása és az ajánlattevők általi igazolása az eljárás egyes szakaszaiban.
44. cikk / 84 Hamis nyilatkozat értelmezése a hiánypótlásra vonatkozó rendelkezések tükrében
Kérdés: A hiánypótlás és a hamis nyilatkozat hogyan függ össze az új Kbt. értelmezésében?
45. cikk / 84 Üzleti titokká nyilvánítás határai
Kérdés: Titkosítható-e az az információ az ajánlattevő részéről, amely alapján az ajánlatkérő érvénytelennek nyilvánítja az ajánlatot? Azaz a kizárt versenytárs iratbetekintés-kérése során azzal szembesül, hogy éppen az az adat van titkosítva, amely alapján a kizárt versenytárs meggyőződhetne arról, hogy valóban, tényszerűen jogos a kizárás.
46. cikk / 84 Kapcsolattartás közös ajánlattétel (konzorcium) esetén
Kérdés: Jogszerű az ajánlatkérő eljárása, ha konzorcium esetén a kapcsolatot kizárólag a konzorcium vezetőjével tartja és a többi taggal nem? Mi az eljárás, ha emiatt bizonyos információk nem jutnak el hozzánk, és ezért például kizárnak az eljárásból, vagy érvénytelen lesz az ajánlatunk?
47. cikk / 84 Konzorciumi képviselő külön meghatalmazása
Kérdés: Ha a konzorciumi szerződésben meghatározzuk a képviselő személyét, kell-e adnunk – az ajánlathoz csatolnunk – részére a képviseletre szóló külön meghatalmazást? Jogszerű-e az ajánlatkérő ilyen irányú kérése?
48. cikk / 84 Felhívásban nem kért iratok csatolása
Kérdés: Ha olyan iratot csatolunk, amely az ajánlati felhívás szerint ugyan nem szükséges, de mi fontosnak tartjuk az ajánlat teljessége érdekében, ezt milyen módon tehetjük meg? Az ajánlatkérő hogyan kezeli ezeket a dokumentumokat, illetve ellenőrzi a tartalmukat?
49. cikk / 84 10 százalék feletti alvállalkozók igazolásai
Kérdés: A 10 százalékot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóknak milyen igazolást kell benyújtaniuk?
50. cikk / 84 Érvénytelen ajánlat kihatása későbbi pályázatokra
Kérdés: Ha ajánlatunk érvénytelen – akár amiatt, hogy nem felelünk meg alkalmassági feltételnek, akár amiatt, hogy nem teljesítjük a hiánypótlási felhívást –, az a további pályázatainknál jelent-e hátrányt?
