Találati lista:
1. cikk / 11 Új feltétel előírása verseny újranyitása esetén
Kérdés: Három évre szóló keretmegállapodást kötöttünk a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján négy ajánlattevővel. Jelenleg a második szerződési évben tartunk. Műszaki szakterületünk azt vetette fel, hogy a következő eljárásban (minden esetben a verseny újranyitásával kötünk szerződést) írjuk elő egy új szakember rendelkezésre állását, mert az ez évi közbeszerzéseknél erre szükség lehet. Előírhatjuk ezt új szerződési feltételként?
2. cikk / 11 Kétszeres hiánypótlás tilalma és az EVK
Kérdés: Az egyik közbeszerzési eljárásunk eredményével szemben előzetes vitarendezési kérelmet nyújtottak be. A kérelem szerint a nyertes ajánlattevő által a hiánypótlás során benyújtott gyártói adatlap továbbra is hiányos, ezért a kérelmező szeretné a nyertes ajánlatot érvénytelenné nyilváníttatni. Az EVK miatti hiánypótlást – mivel jogorvoslatnak tekinthető – önállónak lehet tekinteni a kétszeres hiánypótlási tilalom szerint?
3. cikk / 11 Késedelmi kamat kizárása
Kérdés: Közbeszerzési ajánlatkérőnek minősülünk. Az éves költségvetésünk felülvizsgálat alatt áll, és a nettó 5 millió Ft feletti kifizetéseket engedélyeztetnünk is kell. Az engedélyezési folyamat néha kicsit lassú, emiatt nem minden esetben tudjuk tartani a szerződésben vállalt fizetési határidőket. Erre tekintettel a közbeszerzési szerződéseinkben rendelkezhetünk úgy, hogy késedelmes fizetés esetén nem fizetünk késedelmi kamatot?
4. cikk / 11 Közszolgáltató közbeszerzési értékhatára
Kérdés: Közszolgáltató ajánlatkérő tevékenysége a távfűtés és használati meleg víz szolgáltatása mellett kiterjed a fűtési rendszerek karbantartására, melegvíz-mérő szerelésére, cseréjére stb. Az ajánlatkérő ezen tevékenységeivel egy városban, de több különböző telephelyen biztosítja a fűtési és használatimelegvíz-szolgáltatást több mint 17.500 felhasználó számára. Az ajánlatkérő a székhelyén lévő ingatlan (irodaház) tetőbeázásának megszüntetése érdekében tervez munkálatokat. Az ingatlan az ajánlatkérő adminisztratív területe, „székhelye”, ott található a közszolgáltató tevékenységhez kapcsolódó ügyfélszolgálati iroda, a munkaügyi és a számlázási részleg, valamint az igazgatóság és a közszolgáltatási tevékenység műszaki infrastruktúrájának központja is. A székhely ingatlant érintő felújítási munkálatok esetében a klasszikus vagy a közszolgáltató ajánlatkérőkre vonatkozó értékhatárt kell figyelembe venni?
5. cikk / 11 Eljárás előkészítése
Kérdés: Egy közterület-tervezési közbeszerzés műszaki leírása megadja egy lakóutca hosszát. Az áttervezendő közműveket viszont csak felsorolja bármilyen egyéb specifikáció nélkül (hírközlés, villamos vezetékek, vízellátás, csatornázás, szénhidrogén-vezetékek). Lehet-e ennyire nagyvonalúan meghatározni a tervezési feladatot, illetve áthárítani a felelősséget a tervezőre?
6. cikk / 11 Közvilágítás-korszerűsítés minősítése
Kérdés: Önkormányzatunk a közvilágítás korszerűsítését szeretné megvalósítani a településen, két részre osztva. Az egyik rész a már meglévő lámpatestek cseréje (114 db), a másik a település lámpatestekkel történő bővítése (74 db). A pályázati szabályozás miatt kell külön kezelnünk a cserét és a bővítést. Magyar Falu Pályázaton támogatást nyertünk, melyből teljes egészében megvalósítható a lámpatestek cseréje. Mivel az MFP-pályázaton kizárólag ez utóbbit lehet elszámolni, így azt nettó 28.000.000 Ft becsült értéken a támogatásból, építési beruházásként valósítanánk meg. A 74 darab lámpatest kiépítését – a már meglévő állomány bővítését – nettó 8.200.000 Ft becsült értéken önerőből hoznánk létre. Lehetőségünk van-e arra, hogy 3 árajánlatos saját beruházás folyamán bonyolítsuk le a beruházást elvégző cég kiválasztását? Véleményünk szerint a közutak már meglévő lámpáinak cseréje, valamint bővítése építési beruházásként értelmezhető, és mint olyan, nem éri el a közbeszerzési értékhatárt.
7. cikk / 11 Jogutódlás az ajánlatkérői oldalon
Kérdés: Egy meglévő szerződésünkkel kapcsolatban a megbízónk szóban jelezte, hogy a mostanában zajló kormányzati átalakítások miatt várhatóan más szervezet részére kell teljesítenünk. Ez lehetséges egy közbeszerzésben elnyert szerződés esetében?
8. cikk / 11 Tervezési szolgáltatások egybeszámítása
Kérdés: Az önkormányzat támogatást kért és kapott az Építési és Közlekedési Minisztériumtól 46.990.000 Ft összegben egy műemlék épület felújításához szükséges tervezési feladatokra. A támogató okirat szerint a támogatás tárgya: Restaurátori kutatások, Építészeti tudományos dokumentáció és értékleltár, Fejlesztési koncepció, Épületdiagnosztika, Építészeti tervezés, Tartószerkezeti tervezés, Szakági tervek, Restaurátori tervek. Jól gondoljuk-e, hogy valamennyi fent megjelölt feladat egybeszámítandó, vagyis a tárgyi épülethez kapcsolódó tervezés (támogatási okirat szerinti) becsült értéke 46.990.000 Ft? A fent leírtakra tekintettel a Kbt. 111. § r) pontja szerinti feltételek teljesülnek-e, azaz alkalmazható a kivételi szabály? Az egybeszámítási szabályokat milyen tekintetben kell alkalmaznunk a tárgyi beruházás (tervezés) kapcsán? Más épületek vagy szélesebb körben építmények (épület és műtárgy) tervezési feladatait is egybe kell-e számolnunk a jelenlegivel, és ha igen, akkor milyen időintervallumban [csak a folyamatban lévőket, vagy az előző év(ek)re vonatkozókat], tekintettel arra, hogy a beszerzés forrása hazai állami költségvetési?
9. cikk / 11 Keretszerződés meghosszabbítása
Kérdés: Közbeszerzésben keretszerződést kötöttünk, amelyben meghatároztuk, hogy a szerződés kétéves határozott időtartamra jön létre. A szerződő partnerünk eddig pontosan és szerződésszerűen teljesített, azonban most, az utolsó teljesítéssel megcsúszott, és a határozott időtartam is lejárt. Azt kérte, hogy hosszabbítsuk meg a szerződést 6 hónappal, a hosszabbítás alatt már képes lesz a szerződésszerű teljesítésre. A határozott időtartam már lejárt, így jogi szakértőnk szerint a szerződést már nem lehet módosítani. Van megoldás erre a helyzetre?
10. cikk / 11 NKOH-kötelezettség megszűnése
Kérdés: Az az információ jutott el hozzánk, hogy az NKOH megszűnt, és a szervezetfejlesztési igényeinket most már saját szerződéssel valósíthatjuk meg. Ez valóban így van?
