×

149. Közbeszerzési Levelek / 2012. augusztus 15.
TARTALOM

     
2996. kérdés  
Egy 2011-ben indított szolgáltatás megrendelésére irányuló közösségi eljárás eredményeként szerződést kötöttünk egy céggel 5 darab ingatlan + 40 százalék üzemeltetésére. Most felmerült, hogy egy további ingatlanunkon kellene üzemeltetési szerződést kötni, amelynek a becsült értéke eléri a nettó 8 millió forintot, de nem éri el a megkötött szerződés értékének a 40 százalékát. Ezenkívül az éves közbeszerzési tervünkben is van már hasonló, de más ingatlanra vonatkozó (uniós értékhatár feletti) előirányzat. Amennyiben az új igény műszaki tartalma megegyezik a meglévő szerződés műszaki tartalmával, lehet-e, illetve kell-e a meglévő szerződés terhére megrendelni a szolgáltatótól a szolgáltatást? A szolgáltató köteles-e eleget tenni az új megrendeléseknek?
2997. kérdés  
Hiánypótlás érkezett, melyben az ajánlatkérő igényli, hogy erőforrást nyújtó szervezetként kizáró oki nyilatkozatomat – mint ajánlattevő esetén – közjegyző jegyezze ellen, továbbá a külföldi erőforrásnyújtó szervezet adóhatóságának igazolását is kéri. Megteheti ezt az ajánlatkérő? Feltétlenül be kell nyújtanom a kért iratokat az igénye szerint?
Kapcsolódó címkék:  
2998. kérdés  
Az ajánlatkérő nemzeti eljárásrendben nem köteles a kizáró okokat meghatározni, viszont a hirdetmény nélkül induló közbeszerzési eljárásnál a kötelező elemek közt szerepel a kizáró okok igazolásának kérése. Nemzeti eljárásrendben kell vagy sem hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásnál kizáró okokat előírni?
2999. kérdés  
Lehet-e üzleti titok az aláírási címpéldány?
Kapcsolódó címkék:  
3000. kérdés  
Feltétele-e a jogorvoslat iránti kérelemnek az előzetes vitarendezés kezdeményezése?
Kapcsolódó címkék:  
3001. kérdés  
A tender ajánlatkérője úgy kéri benyújtani az ajánlatot, hogy az eljárás azonosítója szerepeljen minden egyes benyújtott dokumentumon. Fogunk benyújtani egy külföldi intézmény által kiállított referenciát, erről azonban lemaradt ez a szám. Ráírhatom tollal, és szignálják le az ajánlat aláírói, és pecsételjem le, figyelembe véve az ajánlatkérő következő előírását? Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyet – az ajánlat beadása előtt – módosítottak, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is el kell látni kézjeggyel.
Kapcsolódó címkék:  
3002. kérdés  
A Kbt. 18. §-ának (3) bekezdése alapján a feltételek teljesülése esetén akárhányszor megtehetem, hogy közösségi eljárás helyett nemzeti eljárást folytatok le? Vagyis előállhat az a helyzet, hogy az egybeszámítás alapján a közösségi értékhatárt meghaladó beszerzéseket nemzeti eljárásrend szerint bonyolítom le teljes egészében?
3003. kérdés  
Még nem tartunk az árlejtés szakaszában, most volt a bontás, ahol az egyik ár a fedezethez képest aránytalanul alacsonynak tekinthető. Elvileg, mivel nyílt eljárásról van szó (nem tárgyalásos), már most, az érvényesség megállapításához kell kérni indokolást (annak ellenére, hogy az elektronikus árlejtés lehetősége benne van a hirdetményben). Jól gondoljuk? Az elektronikus árlejtésben ez hogyan alakul? Ha ez a legalacsonyabb árú ajánlat (ha érvényes ajánlatot nyújt be, azaz az indokolása elfogadható), az elektronikus árlejtésben automatikusan aránytalanul alacsony árat ad az azt benyújtó, hiszen csak az eredeti alacsony árát indokolta meg. És általánosságban: az aránytalanul alacsony árat – ha az árlejtés szakaszban ad valaki először alacsony árat – hogyan kell kezelni? (A rendelet semmit nem tartalmaz erről, a dokumentáció sem.)
Kapcsolódó címkék:  
3004. kérdés  
Ha az ajánlatkérő hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárást folytat le kiegészítő építési beruházásra, lejelenti a Döntőbizottságnak. A hatóság miért szólít fel hiánypótlásra a dokumentáció rendelkezésre bocsátása okán, mikor a Kbt. 38. § (3) bekezdésének c) pontja szerint nem is kötelező ilyen eljárásnál dokumentációt készíteni?
3005. kérdés  
Mivel a régi autóbusztörvény már nincs hatályban, a Kbt. kivételi köre már nem érvényesül az autóbusszal végzett menetrend szerinti szolgáltatás kiszervezésére?
3006. kérdés  
A nemzetbiztonsági beszerzéseknél korábban nem volt mód közbeszerzési jogorvoslatot kérni. Változott e körben az új Kbt.?
Kapcsolódó címkék:  
3007. kérdés  
Az élelmiszerek egybeszámítása kapcsán nem egyértelmű, hogy mely termékeket kell egybeszámítani. A főzési alapanyagok vonatkozásában a nemzeti eljárásban a Kbt. kivételt határoz meg, azonban a CPV-kódok alapján történő értelmezése is nehézséget jelent. A törvény értelmében csak az egy beszerzési tárgyba sorolható beszerzéseket kell egymással egybeszámítani. A hasonló áruk és szolgáltatások vonatkozásában a 213/2008/EK irányelv bizonyos besorolást tartalmaz, azonban ez a főzési alapanyagokra konzekvensen nem értelmezhető. Egyes vélemények szerint csak a fő CPV-kódok figyelembevétele szükséges, más vélemények szerint akár a 3. CPV-kódig is értelmezhető a megkülönböztetés. A Kbt. kivételi körébe tartozó élelmiszerek vonatkozásában hogyan kell értelmezni az egybeszámítás kötelezettségét, van-e erre hivatalos állásfoglalás, amely akár jogorvoslati eljárásban is felhasználható?
Kapcsolódó címke:
3008. kérdés  
Mit jelent nemzetbiztonsági beszerzésnél az előzetes minősítés? Ki kezdeményezheti?
Kapcsolódó címke:
3009. kérdés  
Van-e különbség az előzetes minősítés és a beszerzéshez kötődő minősítés között?