Közbeszerzési Levelek      
Előfizetőink honlapunkon feltett kérdésére 7 napon belül e-mailben választ adunk!
Előfizetőink honlapunkon feltett kérdésére 7 napon belül e-mailben választ adunk!

4 találat a megadott iratminta tárgyszóra

Az Ön által megadott fenti keresési szempont(ok)nak megfelelő kérdéseket időrendben (legfrissebb elől) jelenítettük meg. Kattintson alább a válasz megjelenítéséhez!

1. találat: Iratminták kötelező használata

Kérdés: Kötelezhet-e minket az ajánlatkérő arra, hogy az általa a dokumentációban közzétett iratmintákat alkalmazzuk?
Részlet a válaszból: […]az ajánlatkérő érvelhet azzal, hogy ez nem része az igazolásnak.Fentieket alapozza meg a Kbt. 74. § (1) bekezdésének e) pontja, mely szerint az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés - egyebek mellett - érvénytelen, ha egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezések és az ajánlatok ajánlatkérő által előírt formai követelményeit.Hasonlóképpen van lehetősége az ajánlattevőnek kiegészíteni az iratmintát, javítani annak hibáit, figyelve arra, hogy az iratminta célja az[…] részlet vége a válaszból.
Ha szeretné a választ elolvasni, akkor kérjük kattintson ide!
A válasz időpontja: 2015. június 10.
Az olvasói kérdés sorszáma a Közbeszerzési Levelek adatbázisban: 3660
Kapcsolódó tárgyszavak:

2. találat: Ajánlatkérő iratminta-készítési kötelezettsége

Kérdés: Ajánlatkérőként kötelesek vagyunk minden, a Kbt. és a 310/2011. kormányrendelet szerinti nyilatkozattételhez szükséges mintanyilatkozatot közzétenni a dokumentációban?
Részlet a válaszból: […]dokumentációt már a részvételi szakaszban rendelkezésre bocsátják, a közbeszerzési eljárás részvételi szakaszára vonatkozóan is tartalmazhat tájékoztatást. Építési beruházás megvalósítására vonatkozó közbeszerzési eljárásban a megfelelő ajánlattétel, továbbá az ajánlatok érdemi összehasonlítása érdekében az ajánlatkérő köteles a közbeszerzés tárgyára vonatkozó, annak megfelelő árazatlan költségvetést az ajánlattevők rendelkezésére bocsátani.Nem szükséges tehát feltétlenül iratmintákat, igazolás- és nyilatkozatmintákat készíteni, ennek megfelelően ha az ajánlatkérő készít néhányat, vagy a szükséges nyilatkozatok többségére készít, nem kérhető rajta számon a kimaradt iratminták tartalma. Az igazolások és nyilatkozatok jegyzékét az ajánlatkérő köteles biztosítani, emiatt ha a jegyzékből kiderül pontosan,[…] részlet vége a válaszból.
Ha szeretné a választ elolvasni, akkor kérjük kattintson ide!
A válasz időpontja: 2014. március 5.
Az olvasói kérdés sorszáma a Közbeszerzési Levelek adatbázisban: 3376
Kapcsolódó tárgyszavak:

3. találat: Dokumentumminták kötelező használata

Kérdés: Kötelezővé tehető-e a felhívásban szereplő dokumentumminták használata? Ha azzal a tartalommal benyújtom, de más formában, érvénytelen az ajánlatom?
Részlet a válaszból: […]valójában nincs relevanciája annak, mit ír elő az ajánlatkérő.A rendelkezés szerint az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezések és az ajánlatok
A kérdésre adott teljes válasz megjelenítéséhez válasszon a jobb oldali lehetőségek közül,
az Így olvashatja a teljes választ...
...ha előfizetőnk jelentkezzen be felhasználónevének és jelszavának megadásával
illetve
...ha látogató elküldjük e-mailen önnek a választ, ekkor munkhelyi e-mail címének megadásával indíthatja el a folyamatot*
* ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.[…] részlet vége a válaszból.
Ha szeretné a választ elolvasni, akkor kérjük kattintson ide!
A válasz időpontja: 2013. június 19.
Az olvasói kérdés sorszáma a Közbeszerzési Levelek adatbázisban: 3201
Kapcsolódó tárgyszavak: , ,

4. találat: Eltérés a dokumentációban szereplő iratmintáktól

Kérdés: A dokumentációban közzétett nyilatkozat/iratmintáktól el lehet-e térni, ha az eltéréssel az ajánlatkérő nem sérti a Kbt.-t, illetve végrehajtási rendeleteit?
Részlet a válaszból: […]módon nem felel meg az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. Egyébiránt el lehet térni a mintáktól, azt a Kbt. nem tiltja, s emellett az ajánlatkérőnek minden esetben ellenőriznie is kell, hogy mintáit milyen tartalommal töltötte meg az ajánlattevő. Azonban nagymértékű módosítás nem javasolt, tekintettel arra, hogy egyes kihagyott nyilatkozatelemek a későbbiekben akár nem pótolható hiányokká is válhatnak, ezért a hasonló javítást kevésbé érdemes az ajánlattevőnek alkalmaznia az ajánlattétel során. Ha például az ajánlatkérő régi mintát csatolt,[…] részlet vége a válaszból.
Ha szeretné a választ elolvasni, akkor kérjük kattintson ide!
A válasz időpontja: 2010. február 22.
Az olvasói kérdés sorszáma a Közbeszerzési Levelek adatbázisban: 2245