×

172. Közbeszerzési Levelek / 2014. július 9.
TARTALOM

     
3439. kérdés  
Kérhet-e az ajánlatkérő a felhívás feladását megelőző öt évre visszamenőlegesen referenciát?
Kapcsolódó címkék:  
3440. kérdés  
Referenciaként ismertetett szerződés teljesítésének csak a befejező időpontja esik a felhívásban szereplő időintervallumba, a teljesítés kezdő időpontja – három hónap eltéréssel – nem az ajánlattételi felhívás megküldését megelőző három évből származik. Az ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontjára hivatkozva dönthet úgy, hogy emiatt az ajánlattevő nem alkalmas a műszaki és szakmai alkalmasság követelményének való megfelelés igazolására?
Kapcsolódó címkék:  
3441. kérdés  
Egy éve alakultunk, és közbeszerzési eljárásban szeretnénk indulni. A kiírás szerinti, a kiírást megelőző 36 hónapra nem tudunk referenciát felmutatni. Mi a megoldás ebben az esetben az alkalmasság igazolására? Indulhatunk így a tenderen?
Kapcsolódó címke:
3442. kérdés  
Jogszerű az, hogy az ajánlatkérő az igénybe vett szakemberek vonatkozásában a szakemberek által saját kezűleg írt önéletrajzot kér?
Kapcsolódó címkék:  
3443. kérdés  
Van-e lehetőség arra, hogy mint ajánlatkérő csak egy rész vonatkozásában adjak lehetőséget részajánlattételre?
Kapcsolódó címke:
3444. kérdés  
Ajánlatunkat egyedüli ajánlattevőként nyújtottuk be, de még az ajánlattételi határidő lejárta előtt úgy döntünk, hogy konzorciumban indulunk. Az ajánlat benyújtását követően van-e lehetőség közös ajánlattételre?
Kapcsolódó címkék:  
3445. kérdés  
Mit tehetünk, ha a kiírásban megadtuk a szerződés tervezett időtartamát, de ezt az időtartamot a szerződéskötés időpontjában már a beszerzés megvalósíthatósága érdekében túl kellene lépnünk? Köthetünk a megadottnál hosszabb időtartamra szóló megállapodást?
3446. kérdés  
Köthető-e négy évet meghaladó időtartamra keretmegállapodás? Ha igen, mi ennek a feltétele?
Kapcsolódó címke:
3447. kérdés  
A Közbeszerzési Levelek 3412. számú kérdéséhez kapcsolódóan kérem véleményüket. Ha a Kbt. 122/A. §-a szerinti eljárásban az összességében legelőnyösebb ajánlat ajánlati ára nem éri el a 150 millió forintot, de van olyan érvényes ajánlat, amely ezt meghaladja, eredményes-e az eljárás? Jól gondolom-e, hogy a Kbt. 122. §-ának (7) bekezdése alapján folytatott tárgyalásos eljárásban a végső tárgyalást követően benyújtott ajánlati árak döntik el azt, hogy a vizsgált kérdés alapján eredményes-e az eljárás?
3448. kérdés  
Önkormányzati ajánlatkérőként a Kbt. 18. §-ának (3) bekezdése szerinti 20 százalékos szabályt alkalmaznánk olyan összetett építési beruházásunkra, amely a 600 millió forintos becsült értéken belül 145 millió forint értéket képvisel. Jól értelmezzük, hogy ez esetben alkalmazhatjuk a Kbt. 122/A. §-a szerinti eljárást?
3449. kérdés  
Ajánlatkérő több ingatlanára (de nem valamennyire) üzemeltetési szerződést kíván kötni közbeszerzési eljárás keretében. A szerződés tárgya: fűtési és légtechnikai rendszerek, elektromos hálózatok, felvonók, tetőszerkezet, külső és belső fa- és fémszerkezet karbantartása és üzemeltetése, valamint rovarirtás. Az eljárásban nem szereplő ingatlanokon minimális mértékben előfordulhat a fenti munkák közül egyik vagy másik. Jól gondolom-e, hogy ezeket nem kell hozzászámítanom a Kbt. szerint lefolytatott eljárás értékéhez? Ez a feltevésem a KH által kiadott útmutatón alapszik, amely szerint a szolgáltatások keretében azok a beszerzések tekinthetők tartalmilag egységesnek, amelyek azonos szakterülethez vagy szakmához tartoznak. A különböző ingatlanokra vonatkozó azonos szakterülethez tartozó szolgáltatásokat sem kell egybeszámítanom, miután ezek az ingatlanok olyan távol fekszenek egymástól, hogy egyébként sem kötnék egy szerződést ezekre a munkákra? Ha egy szerződésben szeretném megrendelni, akkor egybe kellene számolni?
Kapcsolódó címkék:  
3450. kérdés  
A Kbt. 124. §-ának (6) bekezdése szerinti szerződéskötési moratórium megfogalmazása állandóan felvetődő vitákat eredményez, nem egyértelmű, hogy mikor jár le a 10 nap. Nem köthető meg "az írásbeli összegezés megküldése napját követő tíznapos időtartam lejártáig". Ez azt jelenti, hogy a lejártáig nem, de a lejárat napján már igen, tehát a 10. vagy a 11. napon köthető meg a szerződés? Tételezzük fel, hogy 1-jén küldjük meg az írásbeli összegzést. Melyik napon köthetem meg a szerződést leghamarabb: 11-én vagy 12-én?
Kapcsolódó címke:
3451. kérdés  
Ajánlatkérőként van-e lehetőségem arra, hogy a szerződés teljesítésének folyamatában egy késedelmes tejesítés esetén elengedjem vagy mérsékeljem a szerződésben meghatározott kötbért?
3452. kérdés  
A közelmúltban változott néhány közbeszerzési jogszabály, így a Kbt. is. Milyen új szabályok vannak?
Kapcsolódó címke:
3453. kérdés  
Mit jelent a Közbeszerzési Hatóságnál nyilvántartott ajánlatkérők státusza? Ki számít önálló ajánlatkérőnek a Kbt. 6. §-ában előírtakon túl? Egy költségvetési szerv esetében, amely több nagy egységből áll (az egységek vezetői kötelezettségvállalónak tekinthetők az egység számára biztosított keret terhére vállalható kötelezettség tekintetében), az egyes egységek bejelentkezhetnek-e külön-külön is ajánlatkérőként? Ha igen, az egybeszámítás a költségvetési szervre vagy az egységekre érvényes? A Közbeszerzési Hatóság hivatalból hogyan tudja például azt ellenőrizni, hogy megfelelő eljárást bonyolított-e le a szerv, vagy a statisztikai összegezésben valamennyi eljárása szerepel-e, illetve jogorvoslat esetén kivel szemben jár el?
3454. kérdés  
Az önkormányzat és az üzemeltetési feladatokra létrehozott "in house" cége szeretne üzemeltetési szerződést kötni az önkormányzat tulajdonában álló épületre, melyben a Polgármesteri Hivatal működik. A szerződés becsült értéke meghaladja a nyílt közbeszerzési eljárás értékhatárát, azonban mint "in house" szerződés nem kerül sor közbeszerzésre, viszont a megkötendő szerződés szerint a Polgármesteri Hivatal fizeti a számlák ellenértékét az érintett cégnek, amely nem "in house" cége a Polgármesteri Hivatalnak. Megköthető ez a szerződés jogszerűen?
Kapcsolódó címke:
3455. kérdés  
Ha az ajánlatkérő a 46/2011. Korm. rendelet hatálya alá tartozik, ki dönt a Kbt. 77. §-ának (1) bekezdése szerint: az ajánlatkérő kötelezettségvállalója, vagy az NFM? Az ajánlatok bírálata során az ajánlatkérő észleli, hogy az egyik ajánlattevőt ki kell zárnia olyan okok miatt, amelyek nem hiánypótoltathatók, vagy az ajánlattevő nem tudta pótolni azokat. A kizárásról való értesítéssel meg kell-e várnom az NFM jóváhagyását, és az összegezésben kell kihirdetnem a kizárást, vagy köteles vagyok 3 munkanapon belül értesíteni az ajánlattevőket?
Kapcsolódó címkék: