Második nyertes ajánlattevő megjelölésének feltétele


A Kbt. 69. §-ának (4) és (5) bekezdése kizárólag a legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő igazoltatását teszi lehetővé, nem tesz említést a második helyezett igazoltatásáról. Erre tekintettel megítélésünk szerint második helyezettet kizárólag abban az esetben jelölhet meg az ajánlatkérő, ha a (6) bekezdés szerinti igazoltatási módot választja, különösen mivel e bekezdés említi is a második helyezett hirdetésének feltételeit. Ez utóbbi esetben előfordulhat azonban, hogy bármely ajánlat figyelmen kívül hagyása esetén a többi ajánlattevő egymáshoz viszonyított sorrendje megváltozik, szélsőséges esetben például egy tizenöt ajánlatos eljárásnál az utolsó két ajánlat helyet cserél. Ilyen esetben e bekezdés nem alkalmazható. Fentiek alapján jól értelmezzük, hogy kizárólag a (6) bekezdés alkalmazása esetén van lehetőség második helyezett hirdetésére, de csak abban az esetben, ha a sorrend nem változik? Azaz ha bármilyen tekintetben módosul a többi ajánlattevő egymáshoz viszonyított sorrendje, akkor sem a (4), sem a (6) bekezdés alapján nincs lehetőség a közbeszerzési eljárás során második helyezett kihirdetésére?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. március 7-én (216. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4125

[…] ajánlattevőket az ajánlatkérő az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be – és szükség szerint hiánypótlást rendel el, vagy felvilágosítást kér.Az (5) bekezdés értelmében, ha a (4) bekezdés szerinti ajánlattevő nem vagy az esetleges hiánypótlást, illetve felvilágosítás kérést követően sem megfelelően nyújtja be az igazolásokat (ideértve azt is, ha az igazolás nem támasztja alá az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat tartalmát, vagy azzal ellentétes), az ajánlatkérő ezen ajánlattevő ajánlatának figyelmen kívül hagyásával az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt hívja fel a (4) bekezdés szerint az igazolások benyújtására. Az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntésben csak olyan ajánlattevőt nevezhet meg nyertes ajánlattevőként, aki az alkalmassági követelmények, a kizáró okok és a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumok tekintetében az e törvényben és a külön jogszabályban foglaltak szerint előírt igazolási kötelezettségének eleget tett.A (6) bekezdés rendelkezése akként szól, hogy ha az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb ajánlattevőt is felhívja az igazolások benyújtására. Az ajánlatkérő az összegezésben csak akkor nevezheti meg a második legkedvezőbb ajánlattevőt, ha az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően őt is felhívta az igazolások benyújtására. Az e bekezdés szerinti lehetőséggel az ajánlatkérő akkor élhet, ha az értékelés módszerét figyelembe véve valamelyik ajánlat figyelmen kívül hagyása esetén az ajánlattevők egymáshoz viszonyított sorrendje nem változik.Fentiek szerint a főszabály a 69. § esetében csak az első ajánlattevő felkérése, melytől az ajánlatkérő eltérhet úgy szabad akaratából, hogy több ajánlatkérőt kér fel, jelesül akár az első két ajánlattevőt. Nyílt eljárás esetében a Kbt. 81. §-ának (4) és (5) bekezdése alapján azonban a bírálat másként is alakulhat. Itt ugyanis az ajánlatkérőnek lehetősége van rendelkezni arról, hogy más sorrendben végezze az ajánlatok bírálatát az aránytalanul alacsony ár és költség vonatkozásában. A (4) bekezdés csupán az aránytalanul alacsony ár és költség vizsgálatát szűkíti le az első, vagy az első két ajánlattevőre, azonban az (5) bekezdés, hasonlóan a Kbt. korábbi 69. § (4)–(6) bekezdéséhez, lehetővé teszi a nyilatkozati elv alkalmazását és nem minden ajánlat teljes körű bírálatát. Mivel ebben az esetben az eljárást megindító felhívásban lehet másként rendelkezni, mégpedig az első vagy az azt követő meghatározott számú ajánlattevő igazolásra való felhívásáról. A nyílt eljárásban tehát hasonlóképpen lehetőség van az első kettő vagy akár az összes ajánlattevő ajánlatának vizsgálatára, melynek következményeként a második helyezett kihirdetésére is sor kerülhet.Megjegyzendő, hogy a Kbt. 81. §-ának (6) bekezdése 2017. január 1-jétől hatálytalan, amely épp az egymáshoz viszonyított sorrend megváltozására utal. Ebben az esetben tehát még elvi értelemben sem kell figyelni az esetleges sorrendváltozásra, ami akár a 69. § (6) bekezdéséből is kimaradhatna.A Kbt. 81. §-ának (4) bekezdése szerint nyílt eljárásban az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban rendelkezhet úgy, hogy a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.