5444. kérdés Akarategyezőség szerződésmódosításkor
Építési beruházás megvalósítására kötöttünk szerződést. Sajnos a piaci árváltozások miatt nem tudjuk ugyanazt az építőanyagot leszállítani, mint ami az árazott költségvetésben szerepel. Az ajánlatkérőhöz fordultunk, hogy engedélyezze az építőanyag cseréjét, de visszautasította kérésünket. Megteheti ezt az ajánlatkérő?
5445. kérdés Nemzeti eljárás eredménytelensége
Az ajánlatkérő nyílt közbeszerzési eljárást indított nemzeti eljárásrendben árubeszerzés tárgyában. A felhívásában előírta a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot. Az ajánlattételi határidőben két ajánlat került benyújtásra, amelyből az egyiket az ajánlatkérő érvénytelennek nyilvánította. Az egy érvényes ajánlatra tekintettel eredményes lehet az eljárás, vagy eredménytelennek kell az eljárást minősíteni ilyen esetben?
5446. kérdés Kivételi kör nemzeti eljárásrendben
Önkormányzatként „falunapot” tartanánk, ahová zenés fellépőket hívnánk, illetve tűzijátékot is tervezünk, zenei kísérettel. Jól gondoljuk, hogy ezek a szerződések 720.000 euró összegig nem közbeszerzés-kötelesek?
5447. kérdés Becsült érték számítása ajánlatkérő által biztosított építőanyag esetén
Önkormányzatunk most jó áron tudna ablakot vásárolni gyártótól. A kedvezőbb időjárás miatt az ablakok beszerelését a nyári hónapokban végeznénk, addig az ablakokat tárolnánk. Ilyen esetben hogyan kell a becsült értéket számítani? Az ablakok és a beszerelés értékét egybe kell számítani?
5448. kérdés Feltételes szerződés hatályba léptetése
Az ajánlatkérő építési beruházás megvalósítására feltételes közbeszerzési eljárást indított a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján azzal, hogy a feltétel bekövetkezéséről a megrendelő tájékoztatja a vállalkozót, amely tájékoztatással a szerződés hatályba lép. Hatályba lép-e a vállalkozási szerződés, ha a feltételes 6 hónapos időszak legvégén, még a határidő lejárta előtt a megrendelő nyilatkozik a vállalkozó felé, hogy a szerződést saját üzleti kockázatára hatályba lépteti? Amennyiben a felek a szerződés hatálybalépéséről a feltétel bekövetkezése előtt kétoldalú okiratban megállapodnak, úgy a vállalkozási szerződés hatályba lép? És ha sikerül más forrást találnia az ajánlatkérőnek?
5449. kérdés Számlakifizetés építési beruházás esetén
Egy kisebb értékű, de uniós finanszírozású építési projektben kötött vállalkozási szerződés szerint a vállalkozó egy részszámla és egy végszámla kiállítására jogosult. A vállalkozói számlák kifizetése során hogyan kell eljárnia az ajánlatkérőnek, ha tudomása van arról, hogy a vállalkozó csak a részszámlához tartozó teljesítési szakaszban vett igénybe alvállalkozót?
5450. kérdés Pályázat elnyerésének feltétele a szerződésben
Amennyiben a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján a pályázati igény elnyerése feltételével kötött szerződés esetében a felek a feltételt úgy módosítják, hogy nem a pályázati igényről szóló döntés, hanem a pályázati igény jogosultsági befogadása a szerződés hatálybalépésének a feltétele, ezen körülmény tekintetében jól gondolja-e az ajánlatkérő, hogy ez a szerződés nem lényeges módosításának minősül a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján?
5451. kérdés Nyomdai szolgáltatás részekre bontása
Egy múzeum negyedévente jelentet meg tudományos folyóiratot, amely árusításából bevétele keletkezik, és évente 1 alkalommal, mint kötelező intézményi feladat, egyéb irodalom- és művészettörténeti, valamint néprajzi és természettudományi tanulmányokat tartalmazó évkönyvet állít össze, amelynek terjesztéséből bevétele nem keletkezik. Jogszerűen részekre bontható-e a nyomdai nyomtatási szolgáltatás beszerzése a két „termék” (folyóirat és évkönyv) vonatkozásában? Illetve a múzeum részéről felmerülő további papíralapú nyomdai szolgáltatás (pl. egyéb kiadványok, magazinok, belépőjegyek) értékét bele kell-e számolni a tárgyi szolgáltatás beszerzésének becsült értékébe?
5452. kérdés Hiányzó hirdetménytartalom
A TED-et böngészve találunk olyan hirdetményeket más EU-országok esetében, ahol nem adják meg sem az alkalmassági követelményeket, sem az értékelési szempontokat. Ezt nálunk miért nem lehet megtenni? Pontosabban hogyan történhet ez meg máshol?
5453. kérdés Tárgyalás tartalma
Tárgyalásos eljárást indítottunk. A tárgyalások során több ajánlattevő is jelezte, hogy a felhívásban szereplő egyik szerződéskötési feltételt túlzónak tartja, és szeretnék tárgyalás keretében törölni a feltételt. Az önök véleménye szerint lehet tárgyalni arról, hogy egy szerződéskötési feltétel kerüljön ki a közbeszerzési dokumentumokból?
5454. kérdés Informatikai beszerzések részekre bontása
Egy múzeumnak vannak a napi irodai feladatellátásához kapcsolódóan informatikai hardvereszköz-igényei és egyéb, a rendezett/szervezett kiállításaihoz kapcsolódóan felmerülő informatikai hardvereszköz-igényei is. Jogszerűen részekre bontható-e a saját irodai felhasználásra szánt informatikai hardvereszközök és a kiállításokra szánt informatikai hardvereszközök beszerzése? A különböző témájú kiállításokhoz szükséges informatikai hardvereszközök beszerzésének becsült értékét egybe kell-e számolni?
5455. kérdés Alvállalkozóval kapcsolatos adatok közzététele
A Kbt. 43. § (2) bekezdés ea) pontja alapján az e) pontban foglalt adatokat az ajánlatkérő az alvállalkozó nyertes ajánlattevő általi bejelentését követő harminc napon belül köteles az EKR-ben közzétenni. Az ajánlattevő által már az ajánlatban megnevezett alvállalkozók (pl. alkalmasságot igazoló kapacitást nyújtó szervezetek/személyek) esetében mely időpontot kell az ajánlattevő általi bejelentésnek tekinteni, azaz mely időponttól számítandó a 30 napos határidő (a vállalkozási szerződés megkötésétől/hatálybalépésétől, esetleg a munkaterület átadásának napjától)?
5456. kérdés Referencia igazolása
Az ajánlatkérő uniós közbeszerzési eljárásban a műszaki és szakmai alkalmasság körében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozva azt írta elő, hogy az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat évben befejezett, de legfeljebb kilenc éven belül megkezdett, a közbeszerzés tárgya szerinti legjelentősebb szállításainak ismertetését tartalmazó, cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell csatolnia az ajánlattevőnek. Utalt arra is, hogy a 21/A. § szerint is igazolható a referenciafeltételnek való megfelelés. Nem tekinthető túlzó előírásnak a 6 év, illetve 9 évre utalás?
5457. kérdés Részteljesítés referenciaigazolás során
Még folyamatban levő szerződés esetén mi tekinthető részteljesítésnek a referencia igazolása során?
5458. kérdés Pénzügyi alkalmassági követelmény
Túlzónak minősülhet-e az olyan, az ajánlatkérő által különösen magas összegben meghatározott P.1. pénzügyi alkalmassági követelmény, amelynek a kkv-szektor nem tud megfelelni? A közbeszerzésekben a kkv-k részvételének segítése lenne a cél, ha azonban a P.1. alkalmassági követelmény megfogalmazásával az ajánlatkérő alkalmas ajánlattevőket zár ki a részvételből, az jogsértő lehet-e akkor, ha a 75%-os szabályt egyébként betartja?
5459. kérdés Közvetlen jog- és érdeksérelem mint a jogorvoslati jog alapja
Mit jelent a jogorvoslati jog tekintetében a „közvetlenül kimutatható jog- vagy érdeksérelem”? Ha egy gazdasági szereplő közbeszerzési eljárásban ajánlatot tett, nem illeti meg minden esetben a jogorvoslathoz való jog?