Találati lista:
1091. cikk / 2735 Referencia igazolása az ajánlatkérő korábbi eljárása eredményeként teljesített szerződés vonatkozásában
Kérdés: Ha az ajánlatkérő korábbi eljárásának nyertese voltunk és szerződésszerűen teljesítettünk, a referenciaigazolás körében elég, ha erre utalunk? Vagy külön referenciaigazolást kell kérnünk az ajánlatkérőtől, amelyet a tárgybani eljárásához csatolunk?
1092. cikk / 2735 Referencia felhasználása konzorciális együttműködésben elvégzett munka esetében
Kérdés: Társaságunk közös ajánlattevőként szerződő félként részt vett nagy értékű építőipari kivitelezési feladatok elvégzésében. Az egyik ilyen projekt keretében három kivitelezést végző vállalkozó közötti együttműködési megállapodás értelmében a projekt során az együttműködési szerződésben rögzítettek szerint felek együttműködtek és az építési vállalkozási munkát közös tevékenység keretében teljesítették. Társvállalkozóként működtek együtt akként, hogy a kivitelezési feladat lebonyolítása és összehangolása a felek által létrehozott mérnöki iroda feladata volt. Az eredmény felosztása az alábbi módon történt: vállalkozó 1:40%, vállalkozó 2:50%, vállalkozó 3:10%. Társaságunknak az eredményből az együttműködési megállapodás szerint 10% járt, ami nem egyenlő a szerződés összegének 10%-ával. A teljesítést érintő években társaságunknál az árbevételi oldalon csak az eredmény jelent meg összegszerűen. A valóságban társaságunk a projekt kivitelezésére létrehozott mérnöki irodában a projekt szervezésében és irányításában működött közre, viszont alvállalkozói és szállítói szerződéseket a saját nevében nem kötött, és a megrendelő felé sem bocsátott ki számlát. Bevétele a társvállalkozók felé számlázott mérnöki feladatok elvégzéséből és az eredményből származott. Közbeszerzési eljárásban hogyan használható fel az a referencia, mely szerint a szerződéses összeg (a tárgyi vállalás szerződéses összegének 10%-a) meghaladja az éves árbevételt, azaz a 10%-os szerződéses összegre jutó eredmény összegét?
1093. cikk / 2735 Képzettség, végzettség igazolása közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Ha a szolgáltatást csak meghatározott képzettséggel lehet teljesíteni, akkor milyen igazolásokkal indulhatok a tenderen? (A cég alkalmazottja rendelkezik az adott képzettséggel.)
1094. cikk / 2735 Közbeszerzési eljárás fajtájának megválasztása "bizonytalan" feladatok felmerülése esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő olyan közbeszerzési eljárást ír ki, amelyben többféle, de egymással összefüggő szolgáltatásokat kíván beszerezni. Ezek között vannak olyan szolgáltatások, amelyek gyakoriságát, időtartamát a teljesítés teljes idejére vonatkozóan az ajánlatkérő pontosan meg tudja határozni. Azonban vannak olyan "bizonytalan" feladatok is, amelyekre nem biztos, hogy szükség lesz, vagy nem olyan mennyiségben, ahogy azt az ajánlatkérő feltételezi a kiíráskor. A teljes szolgáltatási feladatra alkalmazhatja-e az ajánlatkérő a nyílt eljárást azzal a kitétellel a felhívásban és a szerződésben [a Kbt. 125. §-ának (10) bekezdésére hivatkozva], hogy a "bizonytalan" feladatokat nem biztos, hogy olyan mennyiségben fogja lehívni, mint ahogy azt a kiíráskor meghatározta, és ahogy arra az ajánlattevő ajánlatot tett? Vagy csak keretmegállapodásos eljárás keretében tudja beszerezni az ajánlatkérő a szükséges szolgáltatásokat – tekintettel a "bizonytalan" feladatokra?
1095. cikk / 2735 Rendelet hatályon kívül helyezésével kapcsolatos kérdések
Kérdés: Hatályon kívül helyezték a 218/2011. kormányrendeletet. Mikorra várható helyette új? Mi lesz a sorsa addig az ilyen tárgyú beszerzéseknek? Ha a korábbi rendelet szerint a jegyzéken szerepelünk, az új törvény hozhat-e annak feltételeiben változást? Mi a helyzet a rendelet alapján megkötött, folyamatban lévő szerződésekkel?
1096. cikk / 2735 Ajánlati felhívás jegyzéken nem szereplő társaságnak
Kérdés: A nemzetbiztonsági jellegű közbeszerzések esetén küldhető-e olyan társaságnak felhívás ajánlattételre, amely nem szerepel a jegyzéken?
1097. cikk / 2735 Dokumentáció kezelésének ellenőrzése "nemzetbiztonsági" tárgyú beszerzéseknél
Kérdés: A 218/2011. kormányrendelet szerinti eljárásban ellenőrizheti-e az ajánlatkérő, hogy a dokumentációt a rendeletben foglaltaknak megfelelően kezelik-e az ajánlattevők?
1098. cikk / 2735 Tervezői összeférhetetlenség, szerzői jogok sérelme
Kérdés: Kivitelezési projektek pályázata során gyakran képezi a vállalkozó feladatát a projekt kiviteli terveinek elkészítése is, oly módon, hogy a pályázathoz a már meglévő engedélyezési terveket bocsátja rendelkezésre az ajánlatkérő. Amennyiben a műszaki szakmai alkalmassághoz feltétel, hogy a pályázó rendelkezzen megfelelő gyakorlattal bíró tervezővel, aki más szervezet kapacitásaira támaszkodva kerül bevonásra az alkalmassághoz, összeférhetetlennek minősül-e a pályázathoz rendelkezésre bocsátott engedélyezési terveket készítő tervező bevonása? Ha igen, és csak más tervező vonható be, mint alkalmasságot igazoló szervezet – és mivel a törvény értelmében a bevonás módjáról nyilatkozni kell, célszerűen egyúttal alvállalkozóként is megjelölésre kerül –, nem sérti ez az eredeti tervező szerzői jogait?
1099. cikk / 2735 Eredménytelen eljárás az ajánlatkérő jogsértése esetén
Kérdés: Jól gondolom-e, hogy a Kbt. 76. § (1) bekezdésének e) pontja – mint az eljárást eredménytelenné tevő lehetőség – nem alkalmazható, ha a jogsértést nem az ajánlattevői magatartás idézte elő, hanem az ajánlatkérő azzal, hogy a kiegészítő tájékoztatást csak az ajánlattevőnek küldte meg?
1100. cikk / 2735 Ajánlatkérőnek minősülő szervezet mint ajánlattevő
Kérdés: Ajánlatkérőnek minősülő szervezet ajánlattevőként indul egy közbeszerzési eljárásban. A jogszabályi előírások alapján köteles-e ebben az esetben a nyertesség esetén igénybe venni kívánt (értékhatár feletti) alvállalkozókat maga is közbeszerzési eljárással kiválasztani? Gyakorlati lehetőség erre (például időbeli korlátok miatt) nyilván nincs, de szabályos-e ebben az esetben, ha az alvállalkozóval közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül köt szerződést? Azaz "kiváltja"-e az eredeti közbeszerzési eljárás az ajánlattevőként fellépő ajánlatkérőnek minősülő szervezet saját eljárását?
