Ajánlattevők száma tárgyalásos eljárásban


Tárgyalásos eljárásban hány ajánlattevőt kell meghívni? Ha csak egy ajánlat érkezik, és az érvényes, az eljárás érvényes, vagy új eljárást kell kezdeményeznie az ajánlatkérőnek?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2012. május 2-án (146. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2957

[…] tárgyalásos eljárásban az ajánlatok bírálatát az ajánlatkérő két szakaszban végzi; – a tárgyalások befejezését követően az ajánlatkérő megvizsgálja, hogy a végleges ajánlatok megfelelnek-e a felhívás és a dokumentáció tárgyalás befejezésekori tartalmának, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és szükség szerint alkalmazza a 67-70. §-t. Azon nyilatkozatokra, dokumentumokra vonatkozó hiányok, amelyeket az első ajánlattal kapcsolatban a tárgyalások befejezéséig kellett volna pótolni, ezt követően már nem pótolhatók. Az érvényes végleges ajánlatokat az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban meghatározott értékelési szempont alapján értékeli. A nemzeti eljárásrendben hasonlóképpen nem tesz említést a jogalkotó a minimálisan három érvényes ajánlattevő jelenlétéről. A rendelkezés értelmében az ajánlatkérő hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást az alábbi esetekben is indíthat: – az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a huszonötmillió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a százötvenmillió forintot; – a beszerzés nyilvánosan közzétett, bárki által igénybe vehető és kivételesen kedvező feltételei csak rövid ideig állnak fenn, és az ellenszolgáltatás a piaci árakhoz képest lényegesen alacsonyabb, továbbá e kedvező feltételek igénybevétele az e rész szerinti eljárás alkalmazása esetén meghiúsulna; – a közbeszerzés külképviselet számára történik. A (7) bekezdés a) pontja szerinti esetben a 100. § (1) bekezdése nem alkalmazandó. Az ajánlatkérő a (7) bekezdés a) és c) pontjai szerinti esetben is köteles biztosítani a versenyt, és legalább három ajánlattevőt ajánlattételre felhívni. A (7) bekezdés […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.