Alvállalkozói kifizetések a Kbt. szabályainak tükrében


Kérdésem az új Kbt. alvállalkozói kifizetésekkel kapcsolatos szabályozására vonatkozik. Az ajánlatkérő az általa indított eljárásban egy hosszabb időtartamú építési beruházásra kért ajánlatot úgy, hogy a dokumentációban – és később a vállalkozási szerződésben is – 50 százalékos teljesítésnél biztosított egy részszámla benyújtására lehetőséget. A teljesítési határidő kb. 10 hónap. A nyertes ajánlattevő számos alvállalkozót jelentett be és vett igénybe a teljesítés időtartama alatt. Az egyik ilyen alvállalkozó felelt a munkaterület "előkészítéséért", azaz a bontásokért és a földmunkákért. Feladatát maximum 1 hónap alatt elvégezte. A nyertes ajánlattevő 10 százalékot biztosított korábban a részére. Ha a Kbt. 135. §-át veszik figyelembe a felek, akkor az alvállalkozó csak a teljesítés után 3 hónappal tud számlát benyújtani, amely egyrészt aggályos a vonatkozó jogszabályokat tekintve (15 napon belül számlát kellene, hogy kiállítson a teljesítés után), másrészt pedig az alvállalkozó likviditási helyzete is veszélybe kerülhet. A nyertes ajánlattevőnek szándékában áll az alvállalkozó minél korábbi kifizetése (még a részszámlázása előtt), de úgy szeretne eljárni, hogy a Kbt. előírásai is érvényesüljenek. Milyen lehetősége van ebben az esetben a nyertes ajánlattevőnek?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. október 12-én (199. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3893

[…] teljesítésre, további részszámlázási lehetőséget építenek be. Ennek feltétele, hogy a szerződés jellege miatt ez indokolt legyen, ugyanakkor a közvetlen alvállalkozói kifizetést célzó Kbt.-szabály összhangja az Áfa-törvénnyel csak ebben a formában legyen megteremhető. Ennek a beépítése a szerződésbe, vagy szerződésmódosítás keretében annak részévé tétele nem ütközik akadályba, ugyanis a Kbt. 138. §-ának bekezdése szerint a felek az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében is megállapodhatnak, feltéve hogy a szerződés jellege miatt ez tényszerűen indokolt. Ebben az esetben minden részletre alkalmazni kell a törvényben vagy kormányrendeletben a kifizetésre előírt szabályokat.Az ajánlatkérő előtt a továbbiakban két lehetőség áll, melyek közül egyik sem felel meg teljes mértékben a Kbt. szabályainak, de az Áfa-törvény szabályainak igen. Sajnálatos módon esetünkben az ajánlatkérőnek döntenie kell, hogy mely jogszabályt kívánja megsérteni.Ha az ajánlattevő előfinanszíroz, akkor megsérti ugyan a 138. § – következő bekezdésben ismertetett – (3) bekezdését, de az alvállalkozóját bevételhez juttatja, aki adóját így várhatóan időben képes lesz majd befizetni. Amennyiben nem fizet, de az ajánlatkérő számára a teljesítés elismerésének időpontjaként az ajánlattevő és alvállalkozója közti szerződés teljesítési időpontját tekinti, és le is jelenti az alvállalkozó igénybevételét, így a teljesítés időpontja nem az ajánlatkérő és az ajánlattevő által megállapodott részszámlázási időpont lesz. Ehhez azonban az alábbi 138. § (3) bekezdésének olyan értelmezése szükséges, mely a teljesítés elismerésének időpontjaként nem az ajánlatkérő és ajánlattevő közötti, hanem az alvállalkozói kifizetés miatt az ajánlattevő és alvállalkozó közötti teljesítési időpontot fogadja el.A Kbt. 138. §-ának (3) bekezdése értelmében építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetében az ajánlatkérőként szerződő fél – amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe – a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bekezdésétől eltérően a következő szabályok szerint fizeti ki a szerződésben foglalt ellenértéket:– az ajánlattevőként szerződő felek legkésőbb a teljesítés elismerésének időpontjáig nyilatkoznak, hogy közülük melyik mekkora összegre jogosult az ellenértékből;– az összes ajánlattevőként szerződő […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.