Iratbetekintés nyilvánossága


Iratbetekintésről készült jegyzőkönyvet kinek kell EKR-ben megküldeni?
a) Valamennyi ajánlattevőnek,
b) csak annak, aki az iratbetekintésen részt vett (kérelmezőnek),
c) az iratbetekintésen részt vett ajánlattevőnek (kérelmezőnek) és annak is, akinek az ajánlatába betekintettek?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2023. július 12-én (280. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5137

[…] következik – írásban, elektronikus úton történik.(2) Az (1) bekezdéstől eltérően az elektronikus úton történő kapcsolattartást nem kell alkalmaznic) – az adott esetben a szerződés megkötését követően kezdeményezett előzetes vitarendezési eljárás, iratbetekintési kérelem és az azzal összefüggő írásbeli kommunikáció, valamint a 45. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatás kivételével – a szerződés megkötését követő kommunikációra."A fenti szabály már csak azért is érdekes, mert jellemzően az EKR egyéb kommunikációs eljárási cselekményét alkalmazzák az ajánlattevők az iratbetekintési kérelem eljuttatására, mely nem tekinthető jogszerűtlen megoldásnak. Az iratbetekintés emlékeztetője pedig az iratbetekintéssel kapcsolatos dokumentumnak minősül, melynek az ajánlatkérő saját eljárási dokumentumai között mindenképpen helye van, egyébként pedig akár az érintett iratbetekintőnek, akár minden érintettnek kiküldhető. Mivel az iratbetekintési kérelem nem nyilvános, ugyanakkor az iratbetekintés a nem üzleti titkot tartalmazó dokumentum vonatkozásában az ajánlatkérőnek kötelessége, így külön tájékoztatást adni azért, mert a betekintő adott ajánlattevők ajánlatát tekintette meg célzottan, nem szükséges. Az ajánlatkérőnek elsősorban azt kell eldöntenie, hogy az iratbetekintés során készült jegyzőkönyv tartalmi szempontból olyan fontossággal bír-e, […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.