Szerződésmódosítás


Év elején kötöttünk szerződést gépjármű karbantartásra. A karbantartó cég kapacitást biztosítóként 5 szakembert vont be az eljárásba, nemrégiben azt jelezte, hogy 2 szakember megvált a cégtől, és helyettük újakat vonna be. Ez lehetséges? Mi a módja a bevonásnak?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2023. szeptember 13-án (282. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5176

[…] vett szervezetet a 65. § (7) bekezdése szerint az eljárásban bemutatott kötelezettségvállalásnak megfelelően, valamint a 65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni, valamint köteles a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. E szervezetek vagy szakemberek bevonása akkor maradhat el, vagy helyettük akkor vonható be más (ideértve az átalakulás, egyesülés, szétválás útján történt jogutódlás eseteit is), ha az ajánlattevő e szervezet vagy szakember nélkül vagy a helyette bevont új szervezettel vagy szakemberrel is megfelel – amennyiben a közbeszerzési eljárásban az adott alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján az ajánlatkérő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel vagy szakemberrel egyenértékű módon megfelel – azoknak az alkalmassági követelményeknek, amelyeknek az ajánlattevőként szerződő fél a közbeszerzési eljárásban az adott szervezettel vagy szakemberrel együtt felelt meg."A hivatkozott rendelkezés szerint a bevonni tervezett új szakemberek alkalmasságát kell az ajánlatkérőnek megvizsgálnia. Ehhez ugyanazokat a dokumentumokat kell bekérnie, amelyeket az eljárásban is előírt a szakemberek kapcsán (jellemzően szakmai önéletrajz, iskolai végzettséget, képzettséget igazoló dokumentumok, referenciaadatok), […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.