5657. kérdés Új feltétel előírása verseny újranyitása esetén
Három évre szóló keretmegállapodást kötöttünk a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján négy ajánlattevővel. Jelenleg a második szerződési évben tartunk. Műszaki szakterületünk azt vetette fel, hogy a következő eljárásban (minden esetben a verseny újranyitásával kötünk szerződést) írjuk elő egy új szakember rendelkezésre állását, mert az ez évi közbeszerzéseknél erre szükség lehet. Előírhatjuk ezt új szerződési feltételként?
5658. kérdés Kétszeres hiánypótlás tilalma és az EVK
Az egyik közbeszerzési eljárásunk eredményével szemben előzetes vitarendezési kérelmet nyújtottak be. A kérelem szerint a nyertes ajánlattevő által a hiánypótlás során benyújtott gyártói adatlap továbbra is hiányos, ezért a kérelmező szeretné a nyertes ajánlatot érvénytelenné nyilváníttatni. Az EVK miatti hiánypótlást – mivel jogorvoslatnak tekinthető – önállónak lehet tekinteni a kétszeres hiánypótlási tilalom szerint?
5659. kérdés Késedelmi kamat kizárása
Közbeszerzési ajánlatkérőnek minősülünk. Az éves költségvetésünk felülvizsgálat alatt áll, és a nettó 5 millió Ft feletti kifizetéseket engedélyeztetnünk is kell. Az engedélyezési folyamat néha kicsit lassú, emiatt nem minden esetben tudjuk tartani a szerződésben vállalt fizetési határidőket. Erre tekintettel a közbeszerzési szerződéseinkben rendelkezhetünk úgy, hogy késedelmes fizetés esetén nem fizetünk késedelmi kamatot?
5660. kérdés Közszolgáltató közbeszerzési értékhatára
Közszolgáltató ajánlatkérő tevékenysége a távfűtés és használati meleg víz szolgáltatása mellett kiterjed a fűtési rendszerek karbantartására, melegvíz-mérő szerelésére, cseréjére stb. Az ajánlatkérő ezen tevékenységeivel egy városban, de több különböző telephelyen biztosítja a fűtési és használatimelegvíz-szolgáltatást több mint 17.500 felhasználó számára. Az ajánlatkérő a székhelyén lévő ingatlan (irodaház) tetőbeázásának megszüntetése érdekében tervez munkálatokat. Az ingatlan az ajánlatkérő adminisztratív területe, „székhelye”, ott található a közszolgáltató tevékenységhez kapcsolódó ügyfélszolgálati iroda, a munkaügyi és a számlázási részleg, valamint az igazgatóság és a közszolgáltatási tevékenység műszaki infrastruktúrájának központja is. A székhely ingatlant érintő felújítási munkálatok esetében a klasszikus vagy a közszolgáltató ajánlatkérőkre vonatkozó értékhatárt kell figyelembe venni?
5661. kérdés Eljárás előkészítése
Egy közterület-tervezési közbeszerzés műszaki leírása megadja egy lakóutca hosszát. Az áttervezendő közműveket viszont csak felsorolja bármilyen egyéb specifikáció nélkül (hírközlés, villamos vezetékek, vízellátás, csatornázás, szénhidrogén-vezetékek). Lehet-e ennyire nagyvonalúan meghatározni a tervezési feladatot, illetve áthárítani a felelősséget a tervezőre?
5662. kérdés Közvilágítás-korszerűsítés minősítése
Önkormányzatunk a közvilágítás korszerűsítését szeretné megvalósítani a településen, két részre osztva. Az egyik rész a már meglévő lámpatestek cseréje (114 db), a másik a település lámpatestekkel történő bővítése (74 db). A pályázati szabályozás miatt kell külön kezelnünk a cserét és a bővítést. Magyar Falu Pályázaton támogatást nyertünk, melyből teljes egészében megvalósítható a lámpatestek cseréje. Mivel az MFP-pályázaton kizárólag ez utóbbit lehet elszámolni, így azt nettó 28.000.000 Ft becsült értéken a támogatásból, építési beruházásként valósítanánk meg. A 74 darab lámpatest kiépítését – a már meglévő állomány bővítését – nettó 8.200.000 Ft becsült értéken önerőből hoznánk létre. Lehetőségünk van-e arra, hogy 3 árajánlatos saját beruházás folyamán bonyolítsuk le a beruházást elvégző cég kiválasztását? Véleményünk szerint a közutak már meglévő lámpáinak cseréje, valamint bővítése építési beruházásként értelmezhető, és mint olyan, nem éri el a közbeszerzési értékhatárt.
5663. kérdés Jogutódlás az ajánlatkérői oldalon
Egy meglévő szerződésünkkel kapcsolatban a megbízónk szóban jelezte, hogy a mostanában zajló kormányzati átalakítások miatt várhatóan más szervezet részére kell teljesítenünk. Ez lehetséges egy közbeszerzésben elnyert szerződés esetében?
5664. kérdés Tervezési szolgáltatások egybeszámítása
Az önkormányzat támogatást kért és kapott az Építési és Közlekedési Minisztériumtól 46.990.000 Ft összegben egy műemlék épület felújításához szükséges tervezési feladatokra. A támogató okirat szerint a támogatás tárgya: Restaurátori kutatások, Építészeti tudományos dokumentáció és értékleltár, Fejlesztési koncepció, Épületdiagnosztika, Építészeti tervezés, Tartószerkezeti tervezés, Szakági tervek, Restaurátori tervek. Jól gondoljuk-e, hogy valamennyi fent megjelölt feladat egybeszámítandó, vagyis a tárgyi épülethez kapcsolódó tervezés (támogatási okirat szerinti) becsült értéke 46.990.000 Ft? A fent leírtakra tekintettel a Kbt. 111. § r) pontja szerinti feltételek teljesülnek-e, azaz alkalmazható a kivételi szabály? Az egybeszámítási szabályokat milyen tekintetben kell alkalmaznunk a tárgyi beruházás (tervezés) kapcsán? Más épületek vagy szélesebb körben építmények (épület és műtárgy) tervezési feladatait is egybe kell-e számolnunk a jelenlegivel, és ha igen, akkor milyen időintervallumban [csak a folyamatban lévőket, vagy az előző év(ek)re vonatkozókat], tekintettel arra, hogy a beszerzés forrása hazai állami költségvetési?
5665. kérdés Keretszerződés meghosszabbítása
Közbeszerzésben keretszerződést kötöttünk, amelyben meghatároztuk, hogy a szerződés kétéves határozott időtartamra jön létre. A szerződő partnerünk eddig pontosan és szerződésszerűen teljesített, azonban most, az utolsó teljesítéssel megcsúszott, és a határozott időtartam is lejárt. Azt kérte, hogy hosszabbítsuk meg a szerződést 6 hónappal, a hosszabbítás alatt már képes lesz a szerződésszerű teljesítésre. A határozott időtartam már lejárt, így jogi szakértőnk szerint a szerződést már nem lehet módosítani. Van megoldás erre a helyzetre?
5666. kérdés NKOH-kötelezettség megszűnése
Az az információ jutott el hozzánk, hogy az NKOH megszűnt, és a szervezetfejlesztési igényeinket most már saját szerződéssel valósíthatjuk meg. Ez valóban így van?
5667. kérdés Új kapacitást nyújtó szervezet bevonása
Egy Kbt. 85. §-a szerinti (uniós) tárgyalásos eljárásban az egyik részvételre jelentkező az EEKD-ban bemutatott egy olyan referenciát, amely esetén a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés e) pontja szerinti ajánlatkérőnek minősül, ezért a tételes igazolási szakaszban referenciaigazolás benyújtása volt szükséges. Az ajánlattevő a tételes igazolási szakaszban nem megfelelő referenciát mutatott be, ezért hiánypótlás keretében új referenciát kértünk. Az ajánlattevő a hiánypótlás keretében kapacitást nyújtó szervezetet vont be, és vele igazolta alkalmasságát. Az ajánlattevő a részvételi szakaszban akként nyilatkozott az EEKD-ban, hogy nem vesz igénybe kapacitást nyújtó szervezetet, erre vonatkozóan a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti nyilatkozatot is benyújtotta. Jól gondolom, hogy tárgyalásos eljárásban a végleges ajánlatok benyújtását követően, a tételes igazolási szakaszban már nincs lehetőség kapacitást nyújtó szervezet bevonására?
