Feltételt tartalmazó ajánlati biztosíték kezelése

Kérdés: Van-e lehetőség az okirati formában (levél) nyújtott ajánlati biztosíték (például: biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó – kötelezvény) esetén az okirat tartalmi hiányának javítására, pótlására? Konkrét esetben az ajánlatkérő a dokumentációban egységesen (mind a pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó levél, mind a biztosítási szerződés alapján kiállított, készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó kötelezvény esetében) előírta, hogy azoknak feltétel nélkülieknek kell lenniük. Az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre, az előírt mértéknek megfelelő összegben bocsátotta rendelkezésre, de a kezességvállalás jogi jellegének megfelelően, a készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó kötelezvény tartalmazott feltételt (nevezetesen az ajánlattevő fizetésre történő előzetes felszólítását). Az ajánlatkérőnek érvénytelenné kell-e nyilvánítani az ajánlatot, vagy az ajánlattevő a hiánypótlási felhívásra javíthatja, adhatja a biztosítékot más formában – például óvadékként, vagy benyújthat garanciavállalást? Akkor, amikor az ajánlatkérő okirati formában (levél) nyújtott ajánlati biztosíték esetén feltételnélküliséget ír elő, nem sérül az ajánlattevőnek a Kbt. 54. § (2) bekezdésében biztosított joga, választási lehetősége?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...vagy ajánlattételi felhívásban meg kell határozni. Mivel az ajánlatkérő a feltételnélküliséget mind a garancia, mind a készfizető kezesség esetében előírta, így esélyegyenlőséget mindez nem sért, hiszen a közvetlen átutalás esetében ez merülhet fel.A Kbt. 54...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2019. február 13.
Kapcsolódó címke:

Kizáró oki nyilatkozat eredetisége az EKR-ben

Kérdés: A kizáró oki nyilatkozatot eddig eredetiben kértük, jelenleg az EKR-ben szkennelt formában kerül feltöltésre. Milyen formában felel meg az eredetiség követelményének?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...olyan nyilatkozat esetében írja elő a jogszabály, amely valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (garanciavállalásról, kezességvállalásról szóló nyilatkozat).A kormányrendelet 10. §-ának (3) bekezdése alapján, ahol a Kbt. vagy annak...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2019. január 9.

Meghatalmazás kezelése közbeszerzési eljárásokban

Kérdés: Hogyan jár el helyesen az ajánlattevő a meghatalmazással kapcsolatban? Papíralapon kap egy meghatalmazást a cégvezetőtől, melyet két tanúval aláírnak, és csatolja mellé a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírási címpéldányát, és ezt csatolja az iratanyaghoz, vagy a meghatalmazást mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott elektronikus aláírással aláírja, és csak ezt a meghatalmazást csatolja az eljárás iratanyagához? Melyik megoldással van kevesebb probléma az EKR-eljárás során, illetve melyik forma szabályos a jogszabály szerint?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat 68. § (2) bekezdése...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2018. október 10.
Kapcsolódó címkék:    

EKR-be feltöltött dokumentumok elektronikus aláírásának szükségessége

Kérdés: Szükséges-e az EKR-be feltöltött dokumentumokat elektronikus aláírással ellátni, vagy tekinthetjük úgy, hogy az EKR a vonatkozó jogszabály szerint biztosítja a feltöltött dokumentum megváltoztathatatlanságát, így az elektronikus aláírás használata okafogyottá válik?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...nagyon is van jelentősége az elektronikus aláírásnak és a közjegyzői hitelesítésnek, az a garanciavállaló nyilatkozat, vagy a kezesség vállalására vonatkozó nyilatkozat. Előbbi esetben ugyanis vagy elektronikusan készíti el a bank a nyilatkozatát, vagy...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2018. június 20.
Kapcsolódó címkék:  

Nyilatkozatok formai követelményei uniós rezsimben

Kérdés: Uniós nyílt eljárásban elfogadható-e a Kbt. 69. §-ának (4) bekezdése szerint bekért, kizáró okok fenn nem állásáról szóló, közjegyző által hitelesített ajánlattevői nyilatkozat, ha nem eredeti, hanem másolati példányban került benyújtásra? Vagy szükséges ismételten eredeti formában bekérni azt?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat 68. § (2) bekezdése...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2017. szeptember 6.

Kapacitást nyújtó szervezet megjelölése alvállalkozóként

Kérdés: A Döntőbizottság friss határozata szerint (D.169/2017.) – mely a 2017-es módosított Kbt.-re hivatkozik – kapacitást nyújtó szervezetet nem kötelező alvállalkozóként megjelölni a szakmai tapasztalatot igazoló referenciák vonatkozásában. Valóban így kell-e eljárni a jövőben, elégséges-e beírni a kapacitást nyújtó szervezetet, megnevezni azt, és a rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozatot becsatolni? Mondhatja-e az ajánlattevő, hogy a kapacitást nyújtó szervezet tanácsot ad időnként, a szolgáltatását nem pénzszolgáltatás ellenében végzi, számla kibocsátására nem kerül sor, emiatt nem minősül alvállalkozónak?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...az alvállalkozói minőség megállapíthatóságát.(A pénzügyi, gazdasági alkalmassági kérdést ebben az esetben nem vizsgáljuk, hiszen a kezesség vállalásával más típusú "igénybevétele" történik az ebben a formában kapacitást nyújtó szervezet esetében.)Mivel a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2017. július 12.

Alvállalkozó és kapacitást nyújtó szervezet elhatárolása

Kérdés: A hatályos Kbt. szerint melyik gazdasági szereplő minősül alvállalkozónak, és melyik kapacitást nyújtó/erőforrást biztosító szervezetnek?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...segítség a kapacitást nyújtó szervezet bevonásával nem keletkeztet teljesítési kötelezettséget, hanem az érintett szervezetnek kezességet kell vállalnia a teljesítés elmaradásával vagy hibás teljesítésével kapcsolatban felmerülő kár vonatkozásában.Az...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2017. április 12.

Közbeszerzési kötelezettség támogatásból megvalósuló építési beruházás esetén

Kérdés: Egy kb. 400 milliós építési beruházás 70 százaléka tao-támogatásból, 30 százaléka önkormányzati támogatásból valósul meg. Közbeszerzés-köteles-e a sportegyesület, amely a beruházás megrendelője?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...szerződés teljesítéséhez pénzeszköz vagy egyéb anyagi előny juttatása az ajánlatkérő részére, ide nem értve az adókedvezményt, a kezességvállalást, és az adózónak a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényben meghatározott célra...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2017. március 8.

Szerződésmódosítás biztosítékadás módja miatt

Kérdés: A Kbt. 134. §-ának (6) bekezdése szerint biztosíték kikötése esetén az a) pontban meghatározott biztosítéki formák írhatók elő. Új elem a pénzügyi intézmény által vállalt garancia vagy készfizető kezesség. Szükséges-e szerződést módosítani, ha a régi Kbt. szerint lefolytatott eljárás esetében a szerződésben nem szerepel ez a biztosítékadási lehetőség, de az ajánlattevő ezzel a biztosítéki formával kíván eleget tenni kötelezettségének?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...számlájára történő befizetésével, átutalásával, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. október 12.

Kivételi kör változása a Kbt.-ben

Kérdés: A Kbt. 2014. szeptember 30-ai módosítása a 9. § kivételi körét is megváltoztatta, többek között az (5) bekezdés i) pontjával. Kérdésem az, hogy a gazdasági társaságok folyószámlahitelei és beruházási hitelei a Kbt. módosítását követően a kivételek körébe tartoznak-e? A kivételi kör ugyanis kölcsönökre vonatkozik. A kölcsön és a hitel fogalmát gyakran szinonimaként használják, viszont a két fogalom nem ugyanaz. Ehhez képest a Kbt. 9. § (5) bekezdésének i) pontja milyen esetekben alkalmazható, tartalmazza-e a hitelfelvétel, hitelszerződés körét is? Ugyanaz, vagy mennyiben érint más kört, mint a Kbt. 120. §-ának k) pontjában meghatározott kivételi kör?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés, garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más szerződés megkötésére, az adós...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2014. december 10.
1
2
3
…
9