Visszalépés ajánlat benyújtását követően


Ajánlatot nyújtottunk be egy közbeszerzési eljárásban, de a benyújtást követően úgy döntöttünk, hogy mégsem kívánunk indulni. Mit tehetünk ebben az esetben?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. március 16-án (110. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2260

[…] előírásaira. Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték (a továbbiakban: biztosíték) adásához kötheti, amit az ajánlattevőnek ajánlata benyújtásával egyidejűleg, vagy az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban meghatározott időpontig, az ott megjelölt mértékben kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta. A biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, bankgarancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. A befizetés helyét, illetőleg az ajánlatkérő fizetési számlaszámát, továbbá a befizetés igazolásának módját az ajánlati felhívásban meg kell határozni. A biztosíték mértékét az ajánlattevők esélyegyenlőségének biztosítása mellett, a felek ajánlati kötöttségének (76-77. §) a (4) bekezdés szerinti megsértése esetére az ajánlatkérőnél – az ajánlatnak az ajánlati kötöttség ideje alatti visszavonása vagy a szerződéskötésnek az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból történő meghiúsulása miatt – előreláthatólag felmerülő veszteség mértékére tekintettel kell megállapítani. Ha az ajánlattevő az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, vagy a szerződés megkötése az érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. A biztosítékot vissza kell fizetni – az ajánlattevők részére az ajánlati felhívás visszavonását, ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását, illetőleg az eljárás eredményének kihirdetését követő tíz napon belül; – a nyertes ajánlattevő, valamint – a 91. § (2) bekezdése szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tevő részére a szerződéskötést követő tíz napon belül, kivéve ha a biztosíték az ajánlati felhívás […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.