Találati lista:
21. cikk / 103 Referencia biztosítása az ajánlatkérő többféle referenciaigénye esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő többféle referenciát kér, melyet a közös ajánlattevők úgy képesek biztosítani, hogy az összesen háromféle referenciát négy szerződésből biztosítják. Ebből kettő referencia önálló, egy referencia két közös ajánlattevő referenciája, egy referencia pedig a kapacitást biztosító szervezeté. Lehet-e így kombinált módon biztosítani a referenciákat, ha nincs annak korlátja, hogy hány szerződésből tudja azt az ajánlattevő produkálni, csak az érték van megadva, és a beszerzési tárgyak stimmelnek, továbbá nem oszthatók meg? Ebben az esetben a bevont szervezet kinek biztosítja a kapacitását? Van ennek jelentősége?
22. cikk / 103 Önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény közzététele
Kérdés: A D. 417/2020. számú döntésben szerepel az a tényállás, amiért az ajánlatkérő bírságot kapott a következők szerint: "A Döntőbizottság a fentiek alapján megállapította, hogy az ajánlatkérő nem tett eleget a Kbt. 103. § (5) bekezdésében rögzített követelménynek azzal, hogy a szerződéskötést megelőzően nem, csak azt követően, két évvel később tett közzé önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetményt." Ez pontosan milyen hirdetmény, amelyet az ajánlatkérő ezek szerint nem tett közzé? Kire nézve kötelező a közzététel?
23. cikk / 103 Értékhatár alatti beszerzésekre vonatkozó kormányrendelet kötelező alkalmazása
Kérdés: Köteles vagyok-e alkalmazni az értékhatár alatti beszerzésekre vonatkozó kormányrendelet szabályait?
24. cikk / 103 Alkalmasságot igazoló termékgyártó bevonása a teljesítésbe
Kérdés: Alkalmasságot igazoló szervezetet, amely a termék gyártója, meg kell-e alvállalkozóként jelölni, be kell-e vonni a teljesítésbe? (Csak a terméket gyártaná, a teljesítésbe egyéb módon nem szándékozunk bevonni.)
25. cikk / 103 Eljárás nem megfelelő tartalmú összegzés esetén
Kérdés: Ha kiderül, hogy egy ajánlat mégsem érvénytelen, újabb összegezést kell azonnal közzétenni, vagy az eredetit visszavonni? Az érvénytelenségről szóló tájékoztatást külön is meg kell tenni?
26. cikk / 103 Kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének terjedelme
Kérdés: Cégünknek egyes eljárásoknál kapacitást nyújtó szervezetet kell igénybe vennie referencia igazolására. Nyertes ajánlattétel esetén szükséges-e a kapacitást nyújtó szervezettől beszerezni az általunk megajánlott terméket (amire nekünk referenciát igazoltak), vagy a teljesítésbe való bevonásként elegendő mértékűnek számít, ha a kapacitást nyújtó szervezet szakmai tanácsot ad, üzembe helyez, szervizszolgáltatást nyújt, applikációs feladatokat ellát stb. bizonyos értékben?
27. cikk / 103 Alkalmasságot igazoló szervezet bejelentése, igénybevétele
Kérdés: Ha megjelölök alkalmasságot igazoló szervezetet referenciával, de később mégsem veszem igénybe, jogsértést követek el, ami kizárást eredményez? Vagy inkább vonjam be, hiába nincs rá szükség?
28. cikk / 103 Tervpályázati eljárás "kiszervezhetősége" az EKR-ből
Kérdés: Tervpályázati eljárást lebonyolíthatok-e EKR-en kívül, akár részben, illetve van-e lehetőség a teljes eljárás kiszervezésére?
29. cikk / 103 Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén
Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?
30. cikk / 103 Többféle ár alapjául szolgáló értékelési szempont megjelentetése
Kérdés: Hogyan kell megjelentetnem azt az értékelési szempontot, amely többféle ár alapjául szolgál?
