Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása

Kérdés: Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...beruházást elemekre, ütemekre bont, és ennek megfelelően számítja ki az egyes ütemek becsült értékét. Hasonlóképpen a különböző finanszírozási háttér nem feltétlenül engedi becsült érték tekintetében sem teljes mértékben különválasztani a két...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2022. február 9.

Ajánlatkérő önkormányzati fenntartású intézmény esetén

Kérdés: Önkormányzatunk fenntartásában van egy óvoda és bölcsőde egyesített intézmény. A tervezett költségvetés szerint a várható összköltség nettó 200 millió forint. Ki írja ki a közbeszerzési eljárást – az önkormányzat, az óvoda vagy közösen? A szerződést ki írja alá – a polgármester vagy az intézményvezető?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...felelőssége van a felújítás vonatkozásában, akár közösen is kiírhatják a közbeszerzést, ezt nem akadályozza meg az a tény, hogy a finanszírozás csak a tulajdonostól függ, vagy az adott építmény az óvoda könyveiben szerepel. Ebben az esetben a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2022. február 9.

Jelentkezési szakaszban megjelölt konzorciumi partner cseréje, visszalépése

Kérdés: Milyen lehetőségünk van adott eljárás jelentkezési szakaszában megjelölt konzorciumi partner cseréjére? Esetleg a partner milyen indokkal léphet vissza?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...alapján a jogutódlás projekttársaság vagy a teljesítés biztonsága érdekében ilyen szerződéses rendelkezés alapján a teljesítéshez finanszírozást nyújtó jogi személy vagy az általa jelölt jogi személy által történik; vagy–ha a szerződő fél...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. december 15.

Eljárás konzorciumi tag kiválása esetén

Kérdés: Jelenti-e az új, 35. § (7) bekezdésének szabálya azt, hogy minden gond nélkül változhat a teljesítés során a konzorcium, kiválhat-e tag, amennyiben a többi tag megfelel az alkalmasságnak?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...alapján a jogutódlás projekttársaság vagy a teljesítés biztonsága érdekében ilyen szerződéses rendelkezés alapján a teljesítéshez finanszírozást nyújtó jogi személy, vagy az általa jelölt jogi személy által történik; vagy– ha a szerződő fél...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. október 13.

Közhasznú alapítvány adományokból történő árubeszerzésének közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Felszámolási eljárásban felszámolásra került az alapító, egy közhasznú alapítvány. A felszámoló az alapítványt kiengedte a felszámolási eljárás alól. Alapító hiányában a kuratórium gyakorolja a tulajdonosi jogokat, az alapítvány főleg a Covid-járvánnyal összefüggésben egyre komolyabb összegű pénzadományokat kap, melyből egészségügyi intézmény részére műszereket, gépeket vásárol. Az alapítvány felett a Kbt. 5. § (1) bekezdés e) pontja alapján az a)-e) pontban meghatározott egy vagy több szervezet, az Országgyűlés vagy a kormány közvetlenül vagy közvetetten meghatározó befolyást nem gyakorol, működését többségi részben egy vagy több ilyen szervezet (testület) nem finanszírozza. Pénzügyi vagyonát képező – magánszemélyek, gazdasági társaságok által juttatott – adományokból történő áruvásárlása lehet-e közbeszerzés-köteles, ha a támogatási összege meghaladja a nettó 15 millió forintot?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...finanszírozza.Mivel a kérdés alapján az alapítvány nem közalapítvány, továbbá ugyan közérdekű tevékenységet folytat, de a finanszírozása nem az 5. § (1) bekezdés a)-e) pont hatálya alá tartozó szervezetek által valósul meg, így még akkor sem...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. augusztus 4.

Kizárás "nulla megajánlás" esetén

Kérdés: Kizárható-e már az eljárást megindító felhívásban a részletes költségvetésben egyes esetekben tett nulla megajánlás miatt az ajánlattevő, mert például a konkrét esetben nem volt értelmezhető a munkabér? (Az eredeti dokumentumban az ajánlatkérő nem utalt kifejezetten kizárásra, de az összegezésben utal erre az indokra.)
Részlet az állásfoglalásából: […] ...egyik ajánlati részelemmel egybeépíti a másik részelemet annak érdekében, hogy azáltal jogtalan előnyhöz jusson. Azonban a tiltott keresztfinanszírozás a költségvetési tételen belül az anyag­ár/munkadíj költségelemek között kizárható, így önmagában a nulla anyag-...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. július 14.

Az ajánlattevő pénzforgalmi számlájának zár alá vétele a közbeszerzési eljárás kontextusában

Kérdés: Mit jelent a közbeszerzés szempontjából, ha az eljárásban ajánlattevőként részt vevő gazdasági társaság pénzforgalmi számláját a nyomozó hatóság – a korábbi vezető tisztségviselő által a társaság felhasználásával elkövetett bűncselekmény (például költségvetési csalás) miatti nyomozás során – kényszerintézkedésként, biztosítási céllal zár alá vette?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzés alapján megkötött szerződés teljesítése során töretlen pénzügyi likviditást feltételező finanszírozási kötelezettsége áll fenn, például jelentős pénzösszeget kell előlegeznie a szerződéses vállalás jellegére tekintettel...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. június 16.

Modellváltó egyetemek a Kbt. hatálya alatt

Kérdés: A modellváltó egyetemek a közbeszerzési törvény hatálya alá fognak tartozni? Amennyiben lehetőség van váltásra, milyen formában lehet leválni a közbeszerzésről eljárásszinten?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...5. § (1) bekezdés c) pontja alá tartozó szervezetek a továbbiakban nem költségvetési szervek lesznek, így azt kell vizsgálniuk, hogy finanszírozásuk milyen forrásból származik annak érdekében, hogy a Kbt. § (1) bekezdés e) pontja vonatkozásában döntést...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. május 12.

Részekre bontás tilalma, egybeszámítás szolgáltatásmegrendelések esetén

Kérdés: Szolgáltatásmegrendelések esetén fennáll-e a részekre bontás tilalma, ha egy telephely (kastély, szálloda) üzemeltetéséhez tanácsadói szolgáltatást venne igénybe az ajánlatkérő? Ha a tanácsadói szolgáltatás körei különbözőek (üzemeltetéssel, közbeszerzéssel és adótanácsadással kapcsolatosak), akkor ezen szolgáltatások becsült értékeit egybe kell számítani? (Funkcionálisan egy egységnek tekinthető a megvalósítási hely, azonban a szerződések nem azonos tartalmúak, külön álló egységet képezhetnek. A kérdés a Kbt. hatálya alá tartozó ajánlatkérő standard, állandó beszerzési igényéhez kötődik.)
Részlet az állásfoglalásából: […] ...különválasztható. Figyelemmel kell ugyanakkor lenni a fentiekben foglalt feltételek mellett arra, hogy egy adott projektből történik-e a finanszírozás, hiszen abban az esetben az adott projekthez kapcsolódó megvalósítást egységesen szervezi, tervezi az ajánlatkérő,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. április 14.

A Kbt. 115. §-ának alkalmazhatósága uniós forrás felhasználása esetén ajogszabály-módosítást követően

Kérdés: A Kbt. új 115. §-a szerinti szabályok másként fogalmaznak, és nem érintik a határon átnyúló jelleget, ami miatt uniós forrás esetében alkalmaztuk az eljárástípust. Hatással van-e a módosítás a korábbi jogértelmezésre?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...eljárás szabályainak alkalmazása esetén az (5)–(7) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni.Az indokolás értelmében az európai uniós finanszírozásban részesülő közbeszerzések esetén nem alkalmazható a Kbt. 115. §-ában foglalt, építési beruházás...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. január 13.
1
2
3
4
…
9