Ajánlat érvénytelenné nyilvánítása kétszeres hiánypótlást követően

Kérdés: Az ajánlattevő a hiánypótlási felhívásban meghatározott határidőben benyújtotta az előírt alkalmassági követelmény tekintetében (egyben értékelési szempontra) a három szakember képzettségét/végzettségét alátámasztó iskolai oklevelét és önéletrajzát. Az önéletrajzok végén a következő szövegezésű rendelkezésre állási nyilatkozat található: "Nyilatkozom, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén rendelkezése állok, közreműködöm a teljesítésben, az ajánlatban szereplő pozícióban, és nincs más olyan kötelezettségem a teljesítés időszakában, amely a szerződés teljesítésében való munkavégzésemet bármilyen szempontból akadályozná." Az ajánlatkérő felhívta az ajánlattevő figyelmét, hogy használhat a kiadottól eltérő nyilatkozatot, de annak tartalmilag meg kell egyeznie az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott nyilatkozatminta tartalmával. Az érintett ajánlattevő a következő hiánypótlása során azonban nem kiegészítette a szakmai önéletrajzok utolsó oldalain szereplő, rendelkezésre állási nyilatkozatok tartalmát, hanem külön csatolt önéletrajzot, amelynek a végén már nem szerepel részben sem rendelkezésre állási nyilatkozat, továbbá külön becsatolta a rendelkezésre állási nyilatkozatokat az ajánlatkérő által kiadott mintát alkalmazva. Az ajánlatkérő jogszerűen érvénytelenítheti-e az ajánlattevő ajánlatát a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján, vagy elfogadható ez a hiánypótlás?
Részlet a válaszából: […] ...szükségtelen volt. Az eredeti nyilatkozati tartalom alapján eldönthető volt, hogy az ajánlattevő szakembere tisztában volt azzal, hogy önéletrajzát aláírva rendelkezésre állási nyilatkozatot tesz. Ennek a nyilatkozatnak a megismétlése és külön nyilatkozatba tétele...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 10.

Értékelési szempont alátámasztásául szolgáló önéletrajz benyújtása hiánypótlás keretében

Kérdés: Hiánypótlás keretében pótoltatható-e olyan önéletrajz, amely értékelési szempont alátámasztásául szolgál? (Az önéletrajz nem került benyújtásra, kizárólag a felolvasólapon tett megajánlást az ajánlattevő a tapasztalati hónapok vonatkozásában, illetve űrlapon nevesítette a szakembert.)
Részlet a válaszából: […] ...legyen. Ennek az ajánlattevő eleget tett, hiszen a szakemberekről szóló űrlap egyértelműen benyújtásra került. Az űrlapon a szakmai önéletrajzban igényelt információ is szerepelt. A szakember ennek megfelelően egyértelműen beazonosítható, azaz nem élhet azzal vissza...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 13.

Kapacitásbiztosító felvétele saját szakember helyett hiánypótlás keretében

Kérdés: Ha az ajánlatunkban alkalmasság igazolására saját szakembert mutatunk be, azonban a szakember önéletrajzát az ajánlatkérő a hiánypótlás keretében kifogásolja, és emiatt cserélni kell a szakembert, lehet-e utólag a hiánypótlás időszakában kapacitásbiztosítót felvenni a saját szakember helyett? (Az eljárás nyílt és a saját szakember már nem dolgozik nálunk. Ez a kérdés arra az esetre is vonatkozik, ha csak alkalmasságot igazol a szakember, de külön arra az esetre is, ha az alkalmasság igazolásán kívül a többlet szakmai tapasztalata értékelési részszempontként is szerepel.)
Részlet a válaszából: […] Válaszunkban feltételezzük, hogy fel sem merült kizáró oki meg nem felelés – Kbt. 71. § (4) bekezdés –, azaz valójában a korábbi kapacitást biztosítóval mégsem tudja igazolni alkalmasságát az ajánlattevő, mely az eljárás során derült ki.Mivel nyílt eljárásról van...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 8.

Egyesület mint kapacitást biztosító szervezet

Kérdés: Egyesület bevonható-e egy ajánlatadás során mint kapacitást biztosító szervezet? Az egyesület bizonyos tagja adott eljárásban szakértőként kerülne bemutatásra alkalmasság igazolására. Jól értjük, hogy mivel egyesületek nem végeznek gazdasági tevékenységet, és annak tagjai nem munkaviszonyban állnak az egyesülettel, erre nincs lehetőség?
Részlet a válaszából: […] ...munkát is végez), ebben az esetben sem kötelezhető arra, hogy minden egyes munkáltatója együttesen vonja be, vagy éppen külön-külön. Az önéletrajz és a tevékenység jellege határozza meg, hogy szükséges-e az ajánlatkérőnek megbizonyosodnia arról, valóban képes-e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Önéletrajz feltöltése részvételi szándék jelzésénél

Kérdés: Részvételi szándék jelzésénél szükséges az önéletrajzok feltöltése?
Részlet a válaszából: […] ...érkezett, az ajánlatkérő kérheti már részvételi szakaszban az alkalmassági követelmények igazolását, és ennek megfelelően az önéletrajzok benyújtását is, melyet jellegzetesen az alkalmassági követelmény igazolására kér az ajánlatkérő. Jellemzően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 13.

Több szakértő bemutatása egy ajánlatban

Kérdés: Lehet-e, érdemes-e egy ajánlatban egy bizonyos alkalmassági követelmény, valamint ahhoz kapcsolódó értékelési szempont igazolására (alkalmassági követelmény: minimum 36 hó tapasztalat, értékelési szempont: + 0-24 hó tapasztalat) több szakértőt bemutatni? Vagyis: ha egy fő szakértőt kérnek, az ő többlettapasztalatát kérik a felolvasólapon beírni, és arról is nyilatkozni kell, hogy ki az a szakértő, akit az értékelési szempont igazolására kívánunk bemutatni? Van-e értelme több ugyanezen alkalmassági követelménynek és értékelési szempontnak megfelelő szakértőt bemutatni az ajánlatban (természetesen nem a felolvasólapon, hanem csak az önéletrajz, végzettséget igazoló dokumentum, rendelkezésre állási nyilatkozat becsatolásával) azzal a céllal, hogy ha a megnevezett szakértő tapasztalatát valamely okból nem fogadná el az ajánlatkérő, akkor lenne másik/többi opció is helyette?
Részlet a válaszából: […] ...szervezetet bevonni, de kétszakaszos eljárásban ez a lehetőség nem áll fenn. Ha az ajánlattevő bizonytalan, jellemzően azért, mert az önéletrajzban szereplő projektek nem biztos, hogy megfelelnek a követelményeknek, abban az esetben mindenképpen érdemes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.

Felolvasólap és önéletrajz eltérésének kezelése bírálati szakaszban

Kérdés: Az új hiánypótlási szabályt értelmezve kérdezem, hogy mi az eljárásrend, ha az ajánlattevő a felolvasólapon 60 hónapot ír, de az önéletrajzból csak 59 hónap derül ki, vagy fordítva? Ezt hogyan kell értelmezni a bírálat során?
Részlet a válaszából: […] ...érdemes a b) pontot alapul venni. Ez az eset arra utal, hogy a felolvasólapon a kérdésből is kiindulva 59 hónap szerepel, de az önéletrajzból akár 60 hónap is megalapozott lenne. Ekkor az ajánlatérőnek kérdés, hiánypótlás nélkül az 59 hónapot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.

Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén

Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?
Részlet a válaszából: […] ...a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az volt megállapítható, hogy az ajánlatban a megajánlott szakember a Kft.-t nevesítette az önéletrajzában mint foglalkoztató szervezetet, a Kft. nem került megjelölésre. Az ajánlat szerint a teljesítés során az ajánlattevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

Dokumentumfeltöltéssel kapcsolatos követelmények az EKR-ben

Kérdés: Megjelent egy jogeset, mely szerint a dokumentum megfelelő formában történő feltöltése az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe alapvetés, ettől eltérni nem lehet. Előadáson mást hallottunk, így nem világos, hogy milyen formában kell követni az ajánlatkérő fájlformátumra vonatkozó igényeit a nyilatkozatok feltöltése során. (Az eset száma: D.94/2019.)
Részlet a válaszából: […] ...minden szempontból általánosítani. Így az érintett döntés ismerete nem ad választ minden fenti kérdésre. Az alábbi ügyben a szakember önéletrajza nem került aláírásra, melyet hiánypótlással pótolni lehetett volna. Az egyszerű szerkeszthető formában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 19.
Kapcsolódó címkék:    

Eljárás szakértő jogviszonyának változása esetén

Kérdés: Amennyiben kapacitást nyújtó szervezetet veszünk igénybe egy ajánlattétel során szakértői alkalmasság igazolására, az adott szakértőnek munkaviszonyban kell-e állnia a kapacitást nyújtó szervezettel, vagy lehet közöttük megbízási jogviszony? Mi a teendő abban az esetben, ha már egy elnyert ajánlatról van szó, amiben ez a szakértő az ajánlatadáskor a kapacitást nyújtó szervezet munkavállalója volt, viszont a teljesítés során ez a munkavállaló egyéni vállalkozói formában folytatja a működését? Továbbra is a kapacitást nyújtó szervezettel (aki megbízási szerződéssel foglalkoztatja tovább a szakértőt) kell szerződésben állnia a megrendelőnek, vagy az egyéni vállalkozóval – akit be kell jelenteni, és a kizáró okok hatálya alá tartozásáról nyilatkozni?
Részlet a válaszából: […] ...módon igazolja képességét, így amennyiben a személy maga egy szervezet munkatársa, úgy a kapacitást biztosító a szervezet lesz, míg az önéletrajzot maga a munkavállaló írja alá, a kötelezettségvállalást vele kapcsolatban pedig szintén a szervezet rögzíti a Kbt. 65...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 6.