×

61. Közbeszerzési Levelek / 2007. április 23.
TARTALOM

     
1301. kérdés  
Az ajánlatkérő építési beruházás tárgyban eljárást folytatott le, amely eredményes lett. A vállalkozási szerződés megkötése azonban nem történhetett meg, mert a kivitelező nem hajlandó a kommunikációra, azaz gyakorlatilag szóban már elállt a szerződés megkötésétől, de ezt írásban nem erősíti meg. Mi ilyenkor a teendő?
Kapcsolódó címkék:  
1302. kérdés  
A közbeszerzési törvény 303. §-ával kapcsolatosan felmerülő szerződésmódosításhoz kapcsolódóan rengeteg kérdés merült fel a gyakorlat során, különösen a Közbeszerzések Tanácsa elnökének 2006. szeptember 13. napján kiadott tájékoztatója alapján. Az első kérdésem az, hogy a módosítás során mi értelmezhető lényeges, jogos érdeksérelemnek? Azon túl, hogy ez igen szubjektív, eszmei érdeksérelem vagy a beszerzés értékéhez képest – esetleg százalékos arányban – meghatározható sérelemről is szó lehet? Van-e erre gyakorlat? A másik kérdés a témához kapcsolódva az, ha fennállnak a Kbt. 303. §-ában felsorolt konjunktív feltételek, akkor a módosítást csak a közbeszerzési értékhatár alatt lehet alkalmazni (8, illetve 15 millió forint)? Az értékhatár felett már más vonatkozó eljárást kell lefolytatni? Esetlegesen elképzelhető az értékhatárt meghaladó összegű szerződésmódosítás is? (A szabályozás nem mondja ezt ki egyértelműen, még ha az alapelvekből ez következik is.)
1303. kérdés  
A Közbeszerzési Értesítő 96. számában (KÉ 18.765/2006.) jelent meg a Fővárosi Bíróság ítélete, amely szerint az ajánlatkérő nem határozhatja meg, hogy mely vállalásokat értékel maximális pontszámmal, illetőleg azt sem, hogy mely vállalásokat tekint kirívóan aránytalannak, lehetetlennek, túlzottan magasnak vagy alacsonynak. Lehet-e olyan kiírást tenni, hogy például 60 hónap vagy a feletti jótállás vállalását maximális pontszámmal értékeli az ajánlatkérő annak érdekében, hogy ne érkezzenek kirívó megajánlások a nyerés érdekében?
1304. kérdés  
A Közbeszerzési Levelek 307. számú kérdésére Önök azt válaszolták, hogy a szennyvíz-elvezetési szolgáltatások megrendelésére a különös közbeszerzési eljárások esetében is a Kbt. szerint kell eljárni, ami egyértelmű, azonban a kérdés arra vonatkozott, hogy a szennyvízelvezetést végző közszolgáltatók a különös közbeszerzési eljárás hatálya alá tartoznak-e, azaz a beszerzéseikre kell-e a Kbt.-t alkalmazni? A kérdés továbbra is fennáll, ugyanis a közbeszerzési törvény 163. § (1) bekezdésének a) pontja tevékenységként csak az ivóvizet emeli ki vízügyi területről. Kérjük a kérdés megválaszolását!
1305. kérdés  
Kizáró ok-e a közbeszerzési eljárásban az, ha a pályázni kívánó cég veszteséges?
Kapcsolódó címkék:  
1306. kérdés  
Mit tehet az ajánlattevő, ha az ajánlatkérő szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatója véleménye szerint nem fedi a valóságot?
1307. kérdés  
Ha az ajánlattevő a dokumentációban közzétett szerződéstervezet semmisségét észleli, milyen lehetőségei vannak? Hivatalból eljár-e ebben az esetben a Közbeszerzések Tanácsa? A dokumentáció – amelynek része a szerződéstervezet is – tartalmában nem változtatható meg a Kbt. szerint. Akkor sem, ha a szerződés semmis vagy megtámadható? Hogyan oldható fel ez az ellentmondás?
Kapcsolódó címkék:    
1308. kérdés  
Hogyan orvosolható az a helyzet, ha a szerződéstervezetben az ajánlatkérő által megjelölt kötbérmérték túlzottan magas?
1309. kérdés  
Mit tehet az ajánlattevő, ha bizonyítható, hogy az ajánlatkérő hozza olyan helyzetbe, hogy nem képes a szerződést határidőben teljesíteni, azzal, hogy nem adja át időben, illetve megfelelő minőségben a teljesítéshez szükséges alapdokumentumokat? (A szerződés két évre szól, és a probléma folyamatos.)
Kapcsolódó címkék:  
1310. kérdés  
Pótolható-e az ajánlatnak az a hiányossága, hibája – feltéve, hogy a hiánypótlás lehetőségét biztosítja az ajánlatkérő –, ha az ajánlattevő – a kiírásban foglaltak ellenére – nem írta alá az ajánlat valamennyi oldalát, illetve oldalszámozás helyett lapszámozással adta be ajánlatát?
Kapcsolódó címke:
1311. kérdés  
Vállalkozásunknak két szerződése van folyamatban az ajánlatkérővel. Mindkettő két-két évre szól, és részben időátfedés van közöttük. A közelmúltban kaptunk egy olyan tartalmú megkeresést az ajánlatkérőtől, miszerint a korábban már – az első tender eredményeként megkötött szerződés keretei között – általunk leszállított és leszámlázott két tételt az ajánlatkérőnek "át kellett" tennie a második közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésre. Ezért kérik, hogy adjunk új ajánlatot, és számlázzuk le a tételeket újra. A második tender alapján a két tétel ellenértéke egyébként kevesebb. Jogszerű-e az ajánlatkérő eljárása? Mely esetben ad lehetőséget a Kbt. az ajánlatkérő kérésének teljesítésére?
1312. kérdés  
Amennyiben az ajánlattevő az éves beszámolóval összefüggő pénzügyi alkalmassági feltételeket valamely erőforrásokat rendelkezésre bocsátó szervezettel teljesíti, be kell-e nyújtania saját éves beszámolóját is igazolásként, vagy elegendő-e a külső szervezet éves beszámolójának benyújtása?
Kapcsolódó címkék:    
1313. kérdés  
A közbeszerzésnél, illetve tendernél csak a pályázati kiírás "papír"-költségeit szabad elkérni a pályázat megvásárlóitól, azaz az elkészítés egyéb költségeit nem lehet érvényesíteni? A fenti költség mértéke csak "etikai" kérdés, vagy van erre valamilyen jogszabályi előírás vagy irányelv?
Kapcsolódó címkék:    
1314. kérdés  
A 2006. évi CXXXV. törvény új 17/B. §-sal egészíti ki a Kbt.-t, amely szerint az önkormányzatok rendeletalkotási jogkört kapnak. Mire vonatkozik ez a jogkör?
Kapcsolódó címkék:  
1315. kérdés  
A megyei önkormányzat az általa irányított intézményeire kiterjedően – az előzetes felméréseket követően – ki szeretné alakítani a helyben központosított közbeszerzés intézményét. A fenti jogszabály-módosítást kezdeményező törvényjavaslat és a parlament által elfogadott törvény több ponton eltér egymástól. A törvényjavaslat tartalmazta azt, hogy a rendelet megalkotásánál a Kbt. és a 168/2004. Korm. rendelet szabályait is alkalmazni kell. Az elfogadott törvényben már csak annyi van, hogy a Kbt. rendelkezéseit kell alkalmazni. Jól értelmezem-e, hogy a helyben központosított közbeszerzés a már létező és működő központosított közbeszerzés szabályait figyelembe véve építhető ki, de attól, amennyiben a Kbt. ezt nem tiltja, el is lehet térni a rendelet megalkotásánál? Maga a módosító – 2006. évi CXXXV. – törvény csak a leglényegesebb és a megalkotandó rendelet kötelező tartalmi elemeit nevezi meg, és a rendeletben ezek köré építkezve kell a rendszer kiépítéséről és működtetéséről rendelkezni. A törvényjavaslat tartalmazott egy olyan feltételt is, hogy az önkormányzat a rendeletében kijelöli a helyben központosított közbeszerzés keretében ajánlatkérésre kizárólagosan feljogosított és kizárólagos tulajdonában álló szervezetet, az elfogadott törvényből ugyanakkor kimaradt a kizárólagos tulajdonában mondatrész. A fentiekkel kapcsolatban felmerült annak a kérdése, hogy elméletben nem ütközik-e a Kbt.-be egy olyan megoldás, hogy a helyben központosított rendszer működtetését egy, az önkormányzattól teljesen független, közbeszerzési eljárással kiválasztott szervezetre bízzuk. (Én azt gondolom, hogy ez több szempontból nem szerencsés megoldás, de az elvi lehetősége nem kizárt.)
1316. kérdés  
A nemzetbiztonsági beszerzések esetében milyen lehetőség van felkerülni a nemzetbiztonsági jegyzékbe?
Kapcsolódó címkék: