Többszörös megjelenés tilalma

Kérdés: Most először szembesültünk azzal, hogy az ajánlattevő csak akkor kívánja cégünket bevonni egy pályázatba (szakemberünket is szeretné igénybe venni), ha más számára nem szolgáltatunk hasonló módon. Ezt azzal indokolta, hogy versenyjogi kockázatot jelent, ha máshol is szereplünk, mint szakember a pályázatban. Helytálló ez az indok?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 36. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban – részajánlattételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében– nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 8.

Alvállalkozó bevonása közös ajánlattétel kizárása esetén

Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy "Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot". Ez kicsit elbizonytalanított minket, hogy ez a tilalom vonatkozik-e a várhatóan 10%-ot jóval meghaladó alvállalkozó bevonására vagy sem? Illetve ha ilyen formában nem, akkor van-e valamiféle korlát az alvállalkozói státusznál a %-os részre vonatkozóan? (Például ha már eléri a 40%-ot, akkor már nem alvállalkozóként, hanem közös ajánlattevőként kell fellépniük a szereplőknek?)
Részlet a válaszából: […] ...és tanácsi irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az ajánlatkérő nem jogosult építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződés ajánlattételhez szükséges dokumentációiban előírni, hogy a szerződés nyertes ajánlattevője az említett szerződés tárgyát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 8.

Szerződés teljesítési határidejének módosítása

Kérdés: Lehet-e módosítani a szerződés teljesítésének határidejét? Amennyiben igen, milyen jogalappal?
Részlet a válaszából: […] ...felhívás módosítása során figyelemmel volt arra, hogy a módosítás a szükséges mértéket ne lépje túl, és ne befolyásolja az ajánlattételt. A tárgybani közbeszerzési eljárásban az ajánlati felhívás feltételeinek összhangba hozását célzó módosítás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 8.

Hirdetményi információk csökkenése

Kérdés: A 2020-ban hatályba lépő módosítás indokolása azt írja, hogy kevesebb információt kell adni a hirdetményben, de én nem találom, hogy ez miből következik. Például olyan hasznos dolgokat, mint a FAKSZ lajstromszáma, kell-e közölnöm továbbra is?
Részlet a válaszából: […] ...helyébe az "a közbeszerzési dokumentumokban" lép. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az ajánlatkérő nem biztosítja a részekre történő ajánlattételt, úgy azt a dokumentációban kell indokolnia.A Kbt. 66. § (6) bekezdésében az "eljárást megindító...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 8.
Kapcsolódó címkék:  

EKR-es űrlapok kötelező használata

Kérdés: Köteles-e az ajánlatkérő az EKR-es űrlapokat használni, vagy előállíthat attól eltérőt?
Részlet a válaszából: […] ...új template-ek sokkal több automatikusan kitölthető és egyben egyszerűbb ajánlattételt tesznek lehetővé. Tény, hogy nem mindegyik űrlap tökéletes. Figyelemmel kell ugyanakkor lenni arra is, hogy az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 8.
Kapcsolódó címkék:  

Szervezeti tagság törlése

Kérdés: Amennyiben egy munkavállaló elhagyja a céget, hogyan tudom törölni a szervezeti tagot, hiszen vannak folyamatban lévő eljárások? A nevének bent kell maradnia, vagy "vissza kell foglalkoztatni", vagy átvenni a jogosultságait? Ezt hogyan tudjuk megtenni, ha az érdeklődést is az érintett munkavállaló jelezte, így ő a vezető ajánlattevő is? (Egyszerű lehet a szervezeti tag törlése, de az nem sikerül.)
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló superuser, új ajánlat létrehozója, ajánlattétel irányítója is volt, úgy elképzelhető, hogy más kolléga nem rendelkezik jogosultsággal az adott eljárások vonatkozásában, tehát a szervezeti tag törlése nem lenne előnyös megoldás. Ha először...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 8.
Kapcsolódó címkék:  

Alvállalkozás közös ajánlattevők között

Kérdés: Közös ajánlattevők nyertessége esetén van-e lehetőség arra, hogy a szerződéskötést követően, annak teljesítése során egymással alvállalkozási szerződést kössenek, és egymás alvállalkozói legyenek?
Részlet a válaszából: […] ...építési beruházások tekintetében az alvállalkozói teljesítés mértékének korlátozását már hatályon kívül helyezték. A közös ajánlattétel a Kbt. szerint egyetemleges felelősséget jelent, melyet nem lehet alvállalkozói szerződéssel korlátozni.A Kbt. 35....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 11.

Szakember kötelező megnevezése az ajánlatban

Kérdés: Jól értem a D.505/2019. számú döntés alapján, hogy a szakembert nem kell megnevezni még akkor sem, ha értékelési szempontról van szó?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az érintett piacon kevés olyan szakember van, akik megfelelnek az ajánlatkérő követelményeinek.Az ajánlatkérő nem írta elő, hogy az ajánlattételi határidőre a szakemberek nevét kell megadni, hanem azok többlettapasztalatát, amelyet értékelni kívánt.A Döntőbizottság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 11.
Kapcsolódó címkék:  

Superuseri jog összeolvadásnál

Kérdés: Két ajánlattevő összeolvad, a jogi procedúra most zajlik. Mindenkinek újra kell osztani a superuseri jogot?
Részlet a válaszából: […]

Összeolvadáskor a régi superuserek megmaradnak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben, így az összeolvadás technikailag nem fogja akadályozni az ajánlattételt.

[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 11.
Kapcsolódó címkék:    

Szerződésmódosítás jogszabályváltozásra tekintettel

Kérdés: Van-e arra lehetőség, hogy kismértékű jogszabályváltozás miatt a szerződésben kismértékű módosítást hajtsunk végre úgy, hogy már az első szerződés így kerülne aláírásra?
Részlet a válaszából: […] ...aláírni.A 131. § (1) bekezdése szerint eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes ajánlattevővel – közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevőkkel – kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 11.
1
39
40
41
166