Találati lista:
151 Anyavállalat keretmegállapodásának használata közszolgáltatóként
Kérdés: Közszolgáltatóként megtehetem-e, hogy az anyavállalat keretmegállapodását "használom", ami egyben azt is jelenti, hogy cégünk nem ír ki közbeszerzési eljárást az adott árura és részben a szolgáltatásra?
152 Későbbi csatlakozás lehetősége keretmegállapodáshoz
Kérdés: Egy előadáson hallottuk, hogy az Európai Bíróság döntése értelmében a keretmegállapodásos eljárások esetében a csatlakozó szervezetek a későbbiekben már nem csatlakozhatnak, sőt már az eljárás megkezdésekor meg kell adni, milyen értékben kívánnak beszerezni például egy központi beszerző szervezet keretmegállapodásából. (Az ügy számát nem ismerjük, de ez alapján talán beazonosítható.)
153 Felhívás részekre bontása verseny újraindítása esetén
Kérdés: Keretmegállapodás esetében, amennyiben versenyt újraindítok, van-e lehetőség a felhívás részekre bontására?
154 Eredményről szóló tájékoztató közzététele
Kérdés: Több olyan jogesetet is látok, ahol az ajánlatkérő az eredményről szóló tájékoztatót nem tette közzé. Amennyiben a tájékoztató közzétételre kerül, de a KBA-ban történő közzététel esetleg nem történik meg, akkor ez is legalább ilyen megítélés alá esik? Hogyan tudja ellenőrizni a saját honlapon történő közzétételt a jogorvoslati fórum?
155 Elállási jog súlyos szerződésszegés esetén
Kérdés: A szerződéskötést követően kiderült, hogy ugyanaz az ajánlattevő egy másik szerződés teljesítése során súlyos szerződésszegést követett el azonos ajánlatkérőnél. A Kbt.-re hivatkozva elállhatunk a szerződéstől azonnali hatállyal, hivatkozva a korábbi szerződéssel kapcsolatos súlyos szerződésszegésre?
156 Szerződéskötés engedélyezése
Kérdés: Mi a feltétele a szerződéskötés engedélyezésének? A közelmúltban megjelent ügyben gyermekprogramhoz kötődő egyéb jogszabályok miatt engedték. Ezek szerint nem csak nemzetbiztonsági oka lehet a szerződéskötés engedélyezésének?
157 Kbt. alkalmazása vegyes beszerzési igény esetén
Kérdés: A Kbt. 22. §-ának (5) bekezdését csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha a vegyes beszerzési igény többségében a közszolgálati eljárásrend szabályai alá eső beszerzési tárgyakat tartalmaz?
158 Eljárás fedezetet jelentősen meghaladó ajánlati ár esetén
Kérdés: Ha az összességében legkedvezőbb pontozású ajánlat a legdrágább, és messze meghaladja a rendelkezésre álló fedezetet az ajánlati ár, akkor mi a kizárás megfelelő hivatkozási alapja? Nyertesnek hirdethetem-e a másik (30%-kal kedvezőbb ajánlatot tevő) céget, ha egyébként érvényes az ajánlata?
159 Ajánlattevő tájékoztatási kötelezettségének terjedelme jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Egy jogorvoslati eljárásban az ajánlatkérő folyamatosan tájékoztatja az egyébként az ügyben nem érdekelt szereplőket a benyújtott iratokról. Van-e joga erre az ajánlatkérőnek, illetve kiadhat-e az eljárás során minden információt a többi gazdasági szereplőnek?
160 Ajánlati biztosíték érvényesítése árlejtésnél
Kérdés: Hogyan tudok ajánlati biztosítékot érvényesíteni árlejtés esetében?
