342 cikk rendezése:
151. cikk / 342 Szerződésmódosítás lehetősége konzorciumi változások esetén
Kérdés: A régi Kbt. hatálya alatt megkötött közbeszerzési szerződés módosítására lehetőség van-e abban az esetben, ha a konzorciumi partnerek személyében olyan változás áll elő, hogy az egyik konzorciumi partner átvállalja a másik konzorciumi partner teljesítési arányát, ezzel a jövőben egyedüli félként látja el a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatást? Új konzorciumi partner tehát nem lép be a szerződésbe, de jogutódlásról sem beszélhetünk. Módosíthatják-e a felek a konzorciumi megállapodást úgy, hogy az egyik fél teljesítésre képtelenné válása esetén a másik fél lép be helyette, tekintettel az egyetemleges felelősségre? Mi a teendő abban az esetben, ha mindezek az új Kbt. hatálya alatt kötött szerződés esetén következnek be?
152. cikk / 342 Kizárólagos jog jogosultjának megjelenése ajánlattevőként ugyanazon eljárásban
Kérdés: Ha egy gazdasági szereplő egy közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítésében közvetlenül részt venne, ám mivel tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi, és egyben kizárólagos forgalmazója és gyártója is egy szoftvernek, így a Kbt. 3. §-ának (2) bekezdése szerint kivételnek tekinthető, emiatt az ajánlattevő nem nevezi meg alvállalkozóként a részvételre jelentkezésében/ajánlatában, akkor ez a gazdasági szereplő ugyanabban az eljárásban lehet-e részvételre jelentkező/ajánlattevő?
153. cikk / 342 Védett műhely minőség-ellenőrzése
Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
154. cikk / 342 Visszalépés a szerződéskötéstől
Kérdés: Az új Kbt. alapján kihat-e az a jövőbeni ajánlattevői pozíciónkra, ha visszalépünk a szerződéskötéstől?
155. cikk / 342 Konzorciumi tag felelőssége az új Kbt. alapján
Kérdés: Egy másik ajánlattevővel indultunk egy közbeszerzési eljárásban. A konzorciumi szerződésben vállaltuk az egyetemleges felelősséget az ajánlatkérő felé. Ha a konzorciumi partnerünk hibás teljesítése, illetve szerződésszegése miatt felmondja a szerződést az ajánlatkérő, mennyiben érint ez minket a további közbeszerzési eljárásokban való részvétel szempontjából? A jogviszonyra még a korábbi Kbt. vonatkozik. Az új szabály milyen rendelkezést tartalmaz erre az esetre?
156. cikk / 342 Szerződések továbbteljesítése jogutódlás esetén
Kérdés: Cégünk hazai üzletágát kiszervezi és gyakorlatilag egy másik, most már német tulajdonú cég keretein belül fog tovább működni. Milyen feltételekkel tudjuk a létező közbeszerzési szerződéseinket (két érintett szerződés, hatálya 2016. októberben jár le) tovább teljesíteni? Ha van rá megoldás, akkor ez már a hatályos szerződés esetében is alkalmazható-e?
157. cikk / 342 Kapcsolt vállalkozások külön-külön ajánlattétele egy eljárásban
Kérdés: Egy eljárásban a vállalkozásunk és a kapcsolt vállalkozásunk tehet-e külön-külön ajánlatot az új szabályozás szerint? (A vállalkozások közötti kapcsolt jelleg úgy valósul meg, hogy a mi vállalkozásunk 100 százalékban tulajdonosa annak a vállalkozásnak, mely szintén ajánlattevőként kíván indulni az adott közbeszerzési eljárásban.)
158. cikk / 342 Alkalmassági követelménynek megfelelés a szerződés teljesítésének időszakában
Kérdés: Többéves szerződést kötöttünk a kiíróval. A szerződés teljesítését követő második évben a mérlegünk negatív lett. Van-e ennek kihatása az adott közbeszerzési eljárásra?
159. cikk / 342 Kizáró ok előírása és a teljesítésre vonatkozó szabály eltérésének indoka
Kérdés: Mi a magyarázata annak, hogy ha a cégünkben 25 százalékot eléri egy olyan vállalkozás részesedése, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek, akkor az kizáró ok, viszont ha a mi vállalkozásunk tag egy olyan társaságban az előzőeket elérő mértékben, mely nem felel meg az előző jogszabályhelyben meghatározott feltételeknek, akkor részt vehetünk közbeszerzésben? (Tekintettel arra is, hogy az ilyen részesedésszerzés esetén a folyamatban lévő közbeszerzési szerződést az ajánlatkérőnek meg kel szüntetnie.)
160. cikk / 342 Szerződéskötés halasztása, szerződéskötés megtagadása
Kérdés: Mi az a határidő, melyet követően megköthető a szerződés? Mi a teendő, ha az ajánlatkérő folyamatosan halasztja a szerződés megkötését? És mit tehetünk, ha indok nélkül közli, hogy nem kívánja megkötni velünk – mint nyertes ajánlattevővel – a szerződést?