669 cikk rendezése:
161. cikk / 669 Igazoláskérés lehetősége részvételi szakaszban
Kérdés: Egy előadáson hangzott el, hogy már a részvételi szakaszban is kérhetek igazolást. Ez valóban így van?
162. cikk / 669 Alkalmassági követelmények igazolása kapacitást biztosító magánszemély bevonásával
Kérdés: Az ajánlattevő külső szakembert szeretne bevonni az alkalmassági követelmények igazolására, majd nyertesség esetén a szerződés teljesítésébe. Ez a szakember magánszemély, de rendelkezik azzal a képesítéssel, melyre az ajánlattevőnek szüksége van. Ilyen esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése, illetve benyújtása esetében hogyan értelmezhető, hiszen nem gazdálkodó szervezet a kapacitást nyújtó szervezet (illetve egyben alvállalkozó)? Szükséges-e, hogy e magánszemély rendelkezzen adószámmal? Milyen feltételekkel lehet bevonni a pályázatba?
163. cikk / 669 Kérelmi elemek számának meghatározása jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Jogorvoslat kezdeményezése során a tanácsadó és saját jogászunk között vita alakult ki, hogy három vagy négy kérelmi elemnek minősül-e a kezdeményezésünk. Egyértelműen beszámoztuk a kérelmeket, majd ezt követően az egyik kérelmi elem kapcsán kiegészítést tettünk, még határidőben. Tekintheti-e a jogorvoslati fórum mindezt egy negyedik kérelmi elemnek?
164. cikk / 669 Adatbázis-vizsgálattal kapcsolatos Kbt.-változások
Kérdés: Jogszabályváltozás eredményeként az adatbázisok vizsgálatát a 69. § (2) bekezdéséből törölte a jogalkotó. Hogyan kell eljárni a továbbiakban? Mi volt a törlés indoka?
165. cikk / 669 Az öntisztázás új szabálya
Kérdés: Szükséges-e, hogy az öntisztázás során elismerje az ajánlattevő, amit tett, vagy lehetősége van arra, hogy peres eljárásban védje érdekeit, párhuzamosan az öntisztázással? Van változás ennek megítélésében vagy szabályozásában?
166. cikk / 669 Az ajánlatkérő eljárása hatósági visszajelzés hiánya esetén
Kérdés: Mit tehetek, ha nem reagál a megkeresett állami hatóság, amikor egy ajánlattevőről információt kérek? Adhatok magamnak halasztást mint ajánlatkérő?
167. cikk / 669 Kapacitást biztosító általi felhatalmazással kapcsolatos nyilatkozat bekérése hiánypótlási eljárásban
Kérdés: Az ajánlatkérő külön nyilatkozatot igényel azzal a tartalommal, hogy a kapacitást biztosító az ajánlattevőt felhatalmazza a rendszerbe történő adatfelvitelre. Mivel a kapacitást biztosító nem is tud hozzáférni a rendszerhez, nem tudom, miért van erre szükség? Feltétlenül hiánypótolnom kell, vagy ez egy olyan formai kérdés, ami nem eredményezhet érvénytelenséget?
168. cikk / 669 Adatbázisok ellenőrzése uniós eljárásrendben
Kérdés: Uniós eljárásrendben mikor és kivel kapcsolatban kell az adatbázisokat ellenőriznem?
169. cikk / 669 Igazolások bekérése hiánypótlási eljárásban
Kérdés: A Közbeszerzési Hatóság új hiánypótlási útmutatója alapján, ha az ajánlattevő már benyújtotta korábban az igazolást, abban az esetben hiánypótlásban kérhetem azt? Ez azt is jelenti egyben, hogy ha csak egy részét nyújtotta be az igazolásoknak, akkor az egészre már csak hiánypótlást kérhetek?
170. cikk / 669 Kapacitást biztosító rendelkezésre állásának igazolása
Kérdés: Milyen formában tudom a kapacitást biztosító rendelkezésre állását igazolni a hatályos szabályok alapján? Szükséges-e bármilyen szerződés, vagy elegendő a felek nyilatkozata?