4327. kérdés Alvállalkozói részvétel mértékét eltörlő szabály hatálybalépése
Mint ismeretes, a Kbt. rendelkezései közül 2018. november 29-i hatálybalépéssel kikerült az a szabály, amely építési beruházás esetén 65%-ra korlátozta az igénybe vehető alvállalkozói szerződés értékét [138. § (5) bekezdés]. A korlátozás eltörlésével kapcsolatban ugyanakkor a hatályba léptető rendelkezések nem tartalmaznak további részletszabályokat arra vonatkozóan, hogy e rendelkezések kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandóak, vagy a jogszabály erejénél fogva érvényesülnek a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is. Kérdéseink a fenti jogszabály-módosítás vonatkozásában az alábbiak:
A hivatkozott, Kbt. 138. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés eltörlése, azaz az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandó, vagy ez a lehetőség érvényesül a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is? Utóbbi esetben a rendelkezés a jogszabály erejénél fogva érvényesül, azaz további cselekmény (így például szerződésmódosítás) nélkül a nyertes ajánlattevő a 138. §-ban foglaltak alkalmazásával bevonhat a korábbi 65%-os korlátot meghaladóan további alvállalkozókat? Ha igen, akkor szerződésmódosítás olyan szerződések esetén sem szükséges, ahol a 138. § (5) bekezdésre történő hivatkozás akár a konkrét jogszabályhelyre történő utalással, akár a korlátozás szövegszerű megfogalmazásával is megjelent? Ha nem a jogszabály erejénél fogva érvényesül az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége, de az erre vonatkozó szerződésmódosítást követően a korlátozás feloldható lesz a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is, abban az esetben a szerződésmódosítás során a Kbt. 141. §-ban foglaltak közül melyik jogalap alkalmazása jogszerű?

4328. kérdés 65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre
Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
4329. kérdés Kartellkizáró ok bizonyítása az ajánlatok nagymértékű tartalmi azonossága esetén
Hogyan kell bizonyítani a kartellkizáró okot abban az esetben, ha a beérkezett ajánlatok olyan mértékben azonosak, hogy az felveti az összejátszás gyanúját?
4330. kérdés Új ajánlat létrehozójának jogosítványai
Ajánlattevőként az új ajánlat létrehozója szerkeszthet is, vagy csak érdeklődést jelezhet?
4331. kérdés Ajánlattevő megbízhatóvá nyilváníthatósága
Egy ügyben az ajánlattevő kezdeményezte, hogy a Közbeszerzési Hatóság nyilvánítsa megbízhatónak egy olyan ügyben, melyben gyakorlatilag adót csalt az ajánlattevő. Miért engedi ezt a KH, és milyen mozgástere van az ajánlatkérőnek, aki ezt nem szeretné engedni? Egyáltalán mi alapján dől el, hogy egy bűncselekményt meg nem történtnek kell tekinteni a Kbt. rendelkezése ellenére?
4332. kérdés Eljárás műszaki tartalomnak meg nem felelés esetén
Az eljárásban két értékelési szempontot értékelek: árat és mintautat. Többváltozatú ajánlat nincs megengedve. Egyik ajánlattevő az egyik mintaútra két megoldást ad különböző árakkal. Ebben az esetben a teljes ajánlat érvénytelen, vagy csak a mintaútra kell nulla pontot adni? Lehet-e reparálni a kérdést a tárgyalás során?
4333. kérdés Ajánlattevők létszámának csökkentése a tárgyalások során az EKR keretein belül
A jelenlegi EKR keretek mellett hogyan oldható meg a Kbt. 88. §-ának (5) bekezdése szerinti lehetőség, az ajánlattevők létszámának csökkentése a tárgyalások során?
4334. kérdés Tervpályázati eljárást követő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás szolgáltatás megrendelésére
Tapasztalatunk szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság szinte mindig engedi olyan esetekben a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, amikor egy tervezőt választ ki az ajánlatkérő, pedig többet is választhatna. Ennek az eljárásnak milyen jogalapja van?
4335. kérdés Felhívás módosításáról szóló értesítés elkésettsége
Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő a felhívás módosításáról későn értesíti a gazdasági szereplőket, mivel a hirdetmény módosításának hiánypótoltatása elhúzódott?
4336. kérdés Előzetes tájékoztató közzétételének határideje
Közszolgáltatóként a Kbt. 113. §-a szerinti eljárásban előzetes tájékoztatót szeretnék közzétenni. Meddig szükséges várnom?
4337. kérdés Hirdetmény feladása hiánypótlási felhívás ellenére eredeti tartalommal
A hirdetmény-ellenőrzés véleménye ellenére a tanácsadó eredeti tartalommal kívánja feladni a hirdetményt. Milyen következménye lehet ennek?
4338. kérdés Igazgatási szolgáltatási díj ajánlatkérő által indított jogorvoslati eljárásban
Ha az ajánlatkérő saját maga ellen indít jogorvoslati eljárást, abban az esetben meg kell fizetnie a becsült érték szerint az igazgatási szolgáltatási díjat?