1900. kérdés Ajánlatok módosítása, visszavonása
Módosítható/visszavonható-e az ajánlat, és ha igen, meddig tehetjük ezt meg?
1901. kérdés Megrendelő tájékoztatási kötelezettsége jogszabályról
Cégünk acéltermékeket adott el egy cégnek, mely ügylet egyszeri adásvétellel jött létre, külön szerződést, megállapodást nem kötöttünk. Ez az ügylet 4-5 szállításból áll (4-5 részletben viszik el a megrendelt árut), tavaly novemberben kezdődött, és e hónapban ér véget. Kaptunk egy levelet a vevőnktől, amelyben a 2008. évi LXXXII. törvény 18. § (5), 32. § (5) és a 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-ára hivatkozva felhívják figyelmünket, hogy a 200 000 forint feletti kifizetéseket akkor teljesítik, ha az alvállalkozó, azaz mi nullás adóigazolást küldünk neki. A nullás igazolással nincs gond, cégünk kap ilyet. A gond, hogy múlt hét péntekig, azaz a levél kézhez kapásáig nem tudtunk róla, hogy vevőnk közbeszerzésben vesz részt, velünk ezt semmilyen formában nem közölte. Most pedig kész tények elé állít minket, mi pedig ezt sérelmezzük, hogy nem közölte a tényeket időben, hanem rögtön nemfizetéssel fenyeget. Egyáltalán megállja-e a helyét érvelésük, nem csak a 10 százalék feletti alvállalkozót kell nevesíteni, és ha igen, közölni azzal?
1902. kérdés Építési beruházáshoz kapcsolódó tevékenységek
Szükséges-e egybeszámítani az építési beruházással a minőség-ellenőri és a restaurátori zsűriszolgáltatásokat? Véleményem szerint az építési beruházás becsült értéke a megvalósítás időtartamára tekintet nélkül a teljes beruházásért járó ellenszolgáltatás. Az építési beruházás becsült értékének megállapításakor nem hagyható figyelmen kívül azoknak az áruknak vagy szolgáltatásoknak a becsült értéke sem, amelyeket az ajánlatkérő bocsát rendelkezésre, és amelyek a megvalósításhoz szükségesek. Jól gondolom?
1903. kérdés Banki igazolás alakszerűsége
A banki igazoláson szerepel, hogy az aláírás és pecsét nélkül is hiteles. Ennek ellenére az ajánlatkérő hiánypótlási felhívásában tájékoztatta az ajánlattevőt, hogy banki igazolása – megállapítása, mármint az ajánlatkérő megállapítása szerint – nem hiteles, mert az nincs aláírva és lepecsételve. Mit tehetünk ebben az esetben?
1904. kérdés Szerződések biztosítása
A kötbéren kívül a gyakorlatban milyen szerződést biztosító mellékkötelezettséget alkalmaznak leggyakrabban az ajánlatkérők?
1905. kérdés Erőforrás-szervezetre vonatkozó szabályok változása
Változik-e az erőforrás-szervezetre vonatkozó szabályozás? A jelenlegi szabályozás ugyanis alkalmatlan ajánlattevőket tehet alkalmassá egy harmadik szervezet révén. Jól értelmezzük a hatályos rendelkezést?
1906. kérdés Eredményhirdetés ismételt elhalasztása
Az ajánlatkérő nemzeti eljárásrendben nyílt eljárást folytatott le. Ajánlati felhívásában megjelölt 2008. december 18-i eredményhirdetést a Kbt. 94. §-ának (2) bekezdése alapján elhalasztotta 2009. január 15-ére, és erről az ajánlattevőket egyidejűleg írásban értesítette is, megjelölve az elhalasztott eredményhirdetés időpontját. Az ajánlatkérő nevében döntésre jogosult Közbeszerzési Bizottság 2009. január 14-én ült össze a közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása céljából, azonban eredménytelenül, tekintettel arra, hogy az ülés megkezdése után pár perccel bombariadót rendeltek el az épületben. A meghiúsult ülés – a bizottsági tagok egyéb hivatali elfoglaltságára figyelemmel – ismételt megtartására csak 2009. január 15-én 14.00-kor kerülhetett sor, ezért az ajánlatkérő kénytelen volt a 2009. január 15-ére halasztott eredményhirdetést ismételten elhalasztani – vis maiorra hivatkozva. Az ajánlatkérő az eredményhirdetés fentiek szerinti ismételt elhalasztásáról az ajánlattevőket 2009. január 15-én írásban tájékoztatta még az eredményhirdetés időpontja előtt, azonban az eredményhirdetés új időpontját csak 2009. január 16-án küldte meg az ajánlattevőknek, és azt 2009. január 21-én tartotta meg. A Kbt. 59. §-ának (6) bekezdése kimondja, hogy ha az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt biztosíték adásához kötötte, a pénzben teljesített biztosíték kétszeres összegének, egyéb esetekben a biztosíték mértékének megfelelő összeg tíz napon belüli megfizetésére köteles az ajánlattevők részére akkor, ha az eljárás eredményét az ajánlati felhívásban megjelölt vagy a módosított eredményhirdetési időpontig nem hirdeti ki – a) pont. A fenti jogszabállyal összefüggésben kérdésünk az, hogy az előzőkben leírt esetben az ajánlatkérő köteles-e a pénzben teljesített ajánlati biztosíték kétszeresét, illetve egyéb esetekben a biztosíték mértékének megfelelő összeget megfizetni az ajánlattevők részére? Kérdésünk az is, hogy a Kbt. kogenciájára és a törvényhely szó szerinti értelmezésére figyelemmel fennáll-e a fenti fizetési kötelezettség, ugyanis a módosított határidőig (2009. január 15-ig) nem került sor az eredmény kihirdetésére? Kérdés továbbá, hogy jelen vis maior okozta helyzetben is megállapítható-e a Kbt. 59. §-ának (6) bekezdése szerinti kötelezettség az ajánlatkérő terhére, ugyanis az eredmény ki nem hirdetésében megnyilvánuló mulasztás nem róható fel az ajánlatkérőnek?
1907. kérdés Bírálati szempont, zöld közbeszerzés
Egyszerű eljárásban az ajánlatkérő bírálati szempontja – egyebek mellett –, hogy az ajánlattevő székhelye az ajánlatkérő székhelyéhez (egyben a kötendő szerződés szerinti teljesítési helyhez) legközelebb essen. Ennek értelmében, a távolság alapján egy tízes skálán pontozza az ajánlattevőket. Kiegészítő tájékoztatás keretében azt a választ adta, hogy egy brüsszeli kiadvány is előtérbe helyezi az ún. zöld közbeszerzést. Jogszerű-e az ajánlatkérő eljárásra?
1908. kérdés Szerződés módosítása, meghosszabbítása
Az ajánlatkérővel 2 éves szerződést kötöttünk, amely a második év végén további egy évre meghosszabbítható – a szerződés rendelkezései szerint. Kérdéseink: A szerződést a Kbt. mostani módosítása előtt kötöttük, a meghosszabbítás dátuma és a meghosszabbított rész már a módosítást követő időszakra esik. Erre a március 31-éig érvényes szabályok alkalmazandók? Ha a felek eleve kikötötték a hosszabbítás lehetőségét egy évre, és ennek alapján meghosszabbítják azt, az ugye törvényes? A felek a szerződés meghosszabbítást követő lejárata után is szeretnének az adott közbeszerzési tárgy vonatkozásában szerződni. Erre milyen törvényes lehetőségük van? Azonos feltételekkel meghosszabbítható-e a – már meghosszabbított – szerződés és milyen időtartamra? Vagy: milyen eljárást alkalmazzon az ajánlatkérő, hogy továbbra is az eddigi ajánlattevő nyújthassa részére az adott szolgáltatást? Esetleg – a beszerzési tárgy kivételével – egyes feltételek módosíthatók-e – már amennyiben van lehetőség további szerződéskötésre?
1909. kérdés Erőforrás-szervezet igénybevétele 2009. április 1-je után
2009. március 31-e után is igénybe vehetünk-e erőforrás-szervezetet? Milyen feltételekkel?
1910. kérdés Együttes adóigazolás beszerzése, köztartozásmentes adózói adatbázis
Hol és milyen módon szerezhetjük be az együttes adóigazolást? Van erre valamilyen nyomtatvány? Milyen költséggel jár a beszerzés?
1911. kérdés Különleges feltételek szolgáltatásmegrendelésre vonatkozó szerződésben
Milyen különleges feltételek vannak szolgáltatásmegrendeléssel kapcsolatos szerződéseknél? És csak ezeknél, a többi beszerzési tárgy esetében nincsenek ilyen feltételek? A gyakorlatban milyen szolgáltatásmegrendeléshez kapcsolódik általában ilyen feltétel? (A hirdetménymintában láttuk ezt a kitételt.)
1912. kérdés Szerződéses kötelezettség súlyos megszegése
Hogyan értelmezhető a Kbt. 62. § (1) bekezdésének a) pontjában az a kitétel, hogy "...szerződéses kötelezettségét súlyosan megszegte, amelyet az ajánlatkérő bizonyítani tud." Mikor és milyen formában kell az ajánlatkérőnek szankcionálni a súlyos szerződésszegést, illetve milyen feltételek fennállása esetén zárhatja ki az ajánlatkérő egy adott eljárásból az ajánlattevőt a fenti indokkal?
1913. kérdés Közbeszerzési megállapodás
Mit jelent az, hogy a szerződés közbeszerzési megállapodás hatálya alá tartozik?
1914. kérdés Időpont-meghatározás módja hirdetményben
Jogszerű-e, ha a kiírásban az eredményhirdetés és a szerződéskötés időpontja meghatározásakor az ajánlatkérő az időpontokat "előreláthatólag" határozza/jelöli meg?
1915. kérdés Alkalmasság feltételeinek a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb megállapítása
Mit jelent az, hogy az ajánlatkérő az alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban állapítja meg?
1916. kérdés Szerződésteljesítési feltételek meghatározása
A közbeszerzés tárgyát képezi a beszerzés tárgyát képező áruk kiszállítása is a nyertes ajánlattevő részéről. Ezzel kapcsolatosan ajánlatkérő meghatározhatja-e, hogy az ajánlattevő milyen formában biztosíthatja a "hatékony" kézbesítést?
1917. kérdés Ajánlatkérő ellenőrzése a teljesítés folyamán
Kötelezhető-e arra az ajánlattevő, hogy biztosítsa a beszerzés tárgyát képező termékek gyártásának ellenőrzését az ajánlatkérő részére? Ha igen, milyen hivatkozási alapon?
1918. kérdés Cégszerű aláírás értelmezése
Egy kiírásban az olvasható, hogy az ajánlatot minden olyan személy cégszerű aláírásával kell ellátni, aki felhatalmazott arra, hogy az ajánlattevő nevében jogokat és kötelezettségeket szerezzen. Véleményünk szerint e megfogalmazás pontatlan és értelmezhetetlen. Azt jelenti, hogy ha egy cégnél például 20 ilyen személy van, mindenki aláírja az ajánlatot? Lehet így megfogalmazni egy érvényességi feltételt?
1920. kérdés Bírálati szempont összetett beszerzési tárgy esetén
Ha egy beszerzés tárgya összetett, nagyon sok követelményrendszernek kell megfelelnie, van-e lehetőség arra, hogy a bírálati szempont az összességében legalacsonyabb ár legyen? Ehhez kapcsolódó kérdésünk, hogy április 1-jétől van-e változás a bírálati szempontra vonatkozó törvényi szabályozásban?
1921. kérdés Referencianyilatkozat kiadásának megtagadása
Mit tehetünk, ha korábbi megrendelőnk nem kíván egy adott közbeszerzési eljáráshoz részünkre az általunk végzett munkáról referenciát adni? Különösen akkor, ha a referenciaigazolás kiadásának megtagadása miatt nem tudunk részt venni az adott közbeszerzési eljárásban?
1922. kérdés Nyilatkozat szerzői jog hiányáról
Nyomdaipari termék beszerzésénél mi az oka annak, hogy a szerződésben a vállalkozónak (nyertesnek) nyilatkoznia kell arról, hogy az általa gyártott, a beszerzés tárgyát képező termékekhez semmilyen szerzői joga nem fűződik?
1924. kérdés Alvállalkozó, harmadik személy bejelentése
Amennyiben az ajánlattevő a Kbt. 105. §-a szerint a részvételi felhívásban előírta az alvállalkozó, vagy a harmadik személlyel történő szerződéskötés bejelentésének kötelezettségét, és ezt az ajánlattevő nem tette meg, akkor utólag, az ajánlatban erre már nincs lehetősége?
1925. kérdés Eljárásfajta kizárólagos jog fennállása esetén – értékhatár függvényében
A Kbt. 2009. április 1-jén hatályba lépő módosításai szerint amennyiben a becsült érték nem éri el a nemzeti értékhatár másfélszeresét (12 M Ft), és a 125. § (2) bekezdés b) pontban meghatározott kizárólagos jogok fennállnak (egyetlen ajánlattevő képes a teljesítésre), az ajánlatkérő jogosult hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást lefolytatni. Amennyiben a becsült érték meghaladja a közösségi értékhatárt (kb. 53 M Ft), úgy az ajánlatkérőnek szintén lehetősége van hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást lefolytatni. A 12 és 53 M Ft közötti becsült érték között a kizárólagos jog fennállása esetében milyen eljárást kell lefolytatni (hirdetményes egyszerű tárgyalásos vagy tárgyalás nélküli, azaz mindenképp hirdetményt kell megjelentetni)?
1926. kérdés Eljárásfajta alkalmazása építési beruházásnál
Tanulmányozva a 2009. április 1-jén hatályba lépő rendelkezéseket, az általános egyszerű közbeszerzési eljárás szabályaira szeretnék rákérdezni. Ha jól értelmezem ezt az eljárásnemet, a hirdetmény nélküli (Kbt. 252. §) tárgyalásos eljárás alkalmazását a törvény pontosan rögzíti, hogy mikor milyen feltételek mellett lehet alkalmazni, de a Kbt. 249. §-a, valamint a 253. §-a szerinti, hirdetménnyel induló eljárásnál nincsen kitétel az alkalmazásra, azt bármikor alkalmazhatom, nemzeti és közösségi értékhatárnál is? Ennél a fejezetnél nem feltétel, csak az ajánlatkérő az eljárásban alkalmazhatja, hogy a részvétel jogát fenntartja az éves nettó 1 milliárd forint árbevétel alatti ajánlattevők számára. Ennél a fejezetnél csak egy alkalmazhatóságra szóló feltételt találtam, az az építési beruházás és építési koncesszió esetében csak akkor alkalmazható, ha a beszerzés értéke nem haladja meg a 200 millió forintot. Tehát ha az ajánlatkérő nem kívánja a részvétel jogát fenntartani az 1 milliárd forint alatti árbevételű ajánlattevőknek, és építési beruházása nem éri el a 200 milliót, lehet alkalmazni bármely esetben?
1927. kérdés Kiviteli tervek elkészítése nyertes ajánlattevő által
Építési beruházás esetén ki lehet-e írni úgy egy közbeszerzési eljárást, hogy az engedélyezési tervdokumentáció és a jogerős építési engedély rendelkezésre áll, míg a kiviteli terveket a nyertes ajánlattevőnek kell elkészítenie, vagy köteles az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindításához a kiviteli terveket saját költségén, előre elkészíttetni?