Találati lista:
211. cikk / 558 Hiánypótlás elrendelésének feltétele
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő három részre bontotta eszközbeszerzését. Az egyik ajánlattevő ajánlatában következetesen felcserélte az 1. és a 2. részt, így a felolvasólapon az 1. részre 6 millió forint, míg a 2. részre 1 millió forint ajánlatot tett, melyet az ajánlatában tételes árajánlattal alá is támasztott, vagyis az ajánlattevő ajánlatán belül nem volt ellentmondás. A tételes árajánlatból egyértelműen kiderül, hogy a részeket az ajánlattevő felcserélte, vagyis az 1. részre irreálisan magas ajánlatot, míg a 2. részre aránytalanul alacsony megajánlást tett, mindkét rész esetében helytelen műszaki tartalommal. Az ajánlatkérő a hibát úgy orvosolta, hogy hiánypótlásban felkérte a hibázó ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a felolvasólapot és a tételes árajánlatokat a megfelelő részek megjelölésével. Az ajánlattevő a hiánypótlást teljesítette, mind az árat, mind a tételes ajánlatot benyújtotta a helyes részekhez egyébként változatlan tartalommal, így ajánlata érvényes és nyertes is lett, vagyis a hiánypótlás nagymértékben befolyásolta az ajánlattevők között kialakult sorrendet. Helyesen járt-e el az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő?
212. cikk / 558 Sub-alvállalkozó bevonásának korlátja
Kérdés: Miért kell arról nyilatkoznunk, hogy az alvállalkozónk milyen mértékben szervezi ki a munkáját további alvállalkozónak? Ez mennyiben releváns információ az ajánlatkérő számára?
213. cikk / 558 Külföldi honlap fordításának benyújtása
Kérdés: Hogyan kell benyújtani a külföldi honlap fordítását?
214. cikk / 558 Dokumentumok alakisága az EKR-ben
Kérdés: Az ajánlatkérő tartalomjegyzéket és oldalszámozást kér úgy, hogy közben már az EKR-be töltünk elektronikusan dokumentumokat. Kérheti ezt?
215. cikk / 558 Opciógyakorlás minősítése
Kérdés: A Kbt. 141. § (4) bekezdésének a) pontja szerint minden esetben szerződésmódosításnak minősül-e a szerződésben rögzített opcionális mennyiség/keretösszeg lehívása? Az opció gyakorlásának valamennyi feltétele, mennyisége/összege a szerződésben rögzítésre került. Tekintettel arra, hogy az említett rendelkezés módosításról, illetve módosulásról is szól, további kérdésünk, hogy az opció gyakorlása módosításnak vagy módosulásnak minősül?
216. cikk / 558 Közbeszerzés lefolytatása az EKR-en kívül
Kérdés: Mit tehetünk, ha az EKR honlapján az szerepel, hogy időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos vagy tárgyalásos eljárást az EKR-en kívül kell lefolytatni? Milyen jogszabály ad lehetőséget az üzemeltetőnek arra, hogy EKR-en kívülre helyezze az ajánlatkérő eljárását?
217. cikk / 558 Eljárás nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén
Kérdés: Az EKR rendeletben szerepel, hogy ha nem elektronikusan történik az ajánlattétel, a felhívásban nyilatkozni kell a bontásról. Ebben az esetben is fel kell tölteni az anyagokat az EKR-be? Mondjuk, ha például üzemzavar volt, akkor utólag mindent be kell szkennelni és feltölteni az EKR-be?
218. cikk / 558 Üzleti titok indokolása
Kérdés: Amennyiben egyértelműen gyenge az üzleti titok indokolásának érve, feltétlenül szükséges újra felhívni az ajánlattevőt, hogy próbálja újra indokolni azt? (Biztosan nem a nyertes ajánlatról van szó, továbbá érzékelhető, hogy a majd teljes ajánlat üzleti titokká nyilvánítása nem fogja megállni a helyét.)
219. cikk / 558 Üzleti titok védelme a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárásában
Kérdés: Hogyan kezeli a Döntőbizottság, ha a jogorvoslati eljárás során üzleti titok merül fel? Ilyenkor kihúzza ezt a döntésből, mint az öntisztázással kapcsolatos határozatok esetében?
220. cikk / 558 Hivatkozás a köztartozásmentes adatbázisra az EKR-ben
Kérdés: Amikor kitöltöm az EKR-ben az EEKD-t, akkor a NAV-os kizáró oknál más a tartalom. Ebben az esetben is be kell írnom a köztartozásmentes adatbázist? Ha igen, akkor az URL című sorba?
