×

238. Közbeszerzési Levelek / 2020. január 8.
TARTALOM

     
4445. kérdés  
Az új template-eket sorra kérik az ajánlatkérők, és ha az EEKD mellett már kérik, akkor a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpont szerinti template-et is kérik. Hogyan tudom felhívni a figyelmet arra, hogy ezt nem kérhetik? Megoldás lehet az, hogy nem töltöm ki, vagy kitöltöm, de nem valós adatokkal?
4446. kérdés  
Úgy tudjuk, hogy a szakember hiánypótoltatására vonatkozó rendelkezés változik, de véleményem szerint ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne szakembert hiánypótolni. Mi az új értelmezés lényege?
4447. kérdés  
Mi a lényege és értelme a Kbt. 62. § (1) bekezdés új, o) pontjának?
Kapcsolódó címkék:    
4448. kérdés  
Igaz-e, hogy az előszerződést a továbbiakban nem lehet kérni az ajánlattevőtől, például referencia esetében, ha alkalmasságot igazol? (Nem találom a módosításban az erre vonatkozó szabályt.)
4449. kérdés  
Most először szembesültünk azzal, hogy az ajánlattevő csak akkor kívánja cégünket bevonni egy pályázatba (szakemberünket is szeretné igénybe venni), ha más számára nem szolgáltatunk hasonló módon. Ezt azzal indokolta, hogy versenyjogi kockázatot jelent, ha máshol is szereplünk, mint szakember a pályázatban. Helytálló ez az indok?
4450. kérdés  
Az ajánlatkérő előírta, hogy "Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot". Ez kicsit elbizonytalanított minket, hogy ez a tilalom vonatkozik-e a várhatóan 10%-ot jóval meghaladó alvállalkozó bevonására vagy sem? Illetve ha ilyen formában nem, akkor van-e valamiféle korlát az alvállalkozói státusznál a %-os részre vonatkozóan? (Például ha már eléri a 40%-ot, akkor már nem alvállalkozóként, hanem közös ajánlattevőként kell fellépniük a szereplőknek?)
4451. kérdés  
Ajánlatkérőként el tudok-e határolni üzleti titkot az eljárás során, amit nem láthat valamennyi ajánlattevő?
4452. kérdés  
Gyakorlati tanácsot kérek arra vonatkozóan, hogy külföldi kapacitást biztosító bevonása során mire legyek figyelemmel. A jogszabályi rendelkezéseket értem, de mit tehetek a számtalan hiánypótlás elkerülése érdekében?
4453. kérdés  
Egy uniós értékhatárt elérő közbeszerzési eljárásunkban az egyik ajánlattevő külföldi, osztrák. Az ESPD II. részében az A /e) pontban "Igen" választ írt:
"e) A gazdasági szereplő tud-e igazolást adni a társadalombiztosítási járulékok és adók megfizetéséről, vagy meg tudja-e adni azt az információt, amely lehetővé teszi az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő számára, hogy közvetlenül beszerezze azt bármely tagország díjmentesen hozzáférhető nemzeti adatbázisából?" "Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat:" ide nem írt semmit. Az e-Certisben a társadalombiztosítási és adófizetési kötelezettség szempontoknál azt látom, hogy "Igazolás nem lehetséges". Nem tudom, hogy kell-e hiánypótoltatnom, egyáltalán be kell-e írnia valamit az ajánlattevőnek? Ha igen, mit? Az ESPD III. részében a Kizáró okok A., B., C., D. pontjaiban az ajánlattevő azt nyilatkozta, hogy az információ elektronikusan NEM elérhető. Külföldi ajánlattevőnek be kellene írnia a konkrét URL-t, hiszen ő nem szerepel a magyar adatbázisokban. Jól tudom? Az e-Certis rendszert nem igazán értem. A típusnál "Igazolás", "Szempont", "Kibocsátó" szerepel. Hogyan kell értelmezni? Például ahol igazolást ír, ott be kell kérni az igazolást, ha magától nem csatolja az ajánlattevő? Tehát a kérdésem, hogy a fent megnevezett hiányokat kell-e hiánypótoltatnom és hogyan?
4454. kérdés  
Iratbetekintési jog korlátozásának tekinthető-e a Kbt. módosítása? (Hangsúlyozom, ajánlatkérői szempontból valóban túlzás volt, amit sok ajánlattevő e körben megtett, és nagyon elhúzódtak emiatt az eljárások.)
Kapcsolódó címke:
4455. kérdés  
Az ajánlatunk érvénytelen lett, míg a versenytársunk hasonló aránytalanul alacsony ár ellenére mégis nyerhetett. Meg lehet-e támadni a döntést?
4456. kérdés  
Bele kell-e egyeznem abba, hogy az ajánlatkérő későbbi módosítása nyomán hosszabb lesz a teljesítés is? Van-e ennek kockázata?
4457. kérdés  
Lehet-e módosítani a szerződés teljesítésének határidejét? Amennyiben igen, milyen jogalappal?
4458. kérdés  
A 2020-ban hatályba lépő módosítás indokolása azt írja, hogy kevesebb információt kell adni a hirdetményben, de én nem találom, hogy ez miből következik. Például olyan hasznos dolgokat, mint a FAKSZ lajstromszáma, kell-e közölnöm továbbra is?
Kapcsolódó címkék:  
4459. kérdés  
Köteles-e az ajánlatkérő az EKR-es űrlapokat használni, vagy előállíthat attól eltérőt?
Kapcsolódó címkék:  
4460. kérdés  
Amennyiben egy munkavállaló elhagyja a céget, hogyan tudom törölni a szervezeti tagot, hiszen vannak folyamatban lévő eljárások? A nevének bent kell maradnia, vagy "vissza kell foglalkoztatni", vagy átvenni a jogosultságait? Ezt hogyan tudjuk megtenni, ha az érdeklődést is az érintett munkavállaló jelezte, így ő a vezető ajánlattevő is? (Egyszerű lehet a szervezeti tag törlése, de az nem sikerül.)
Kapcsolódó címkék:  
4461. kérdés  
Egy konferencián elhangzott, hogy a Kbt. 115. §-a szerinti eljárásnál is lesz könnyítés. Ez milyen formában várható?
4462. kérdés  
Mi indokolta a Kbt. 5. § (3) bekezdésének törlését? (Emiatt alig lesz munkájuk a FAKSZ-oknak).
4463. kérdés  
Mi volt az indoka a Kbt. 62. § (5a) bekezdése hatályon kívül helyezésének 2020-tól?
Kapcsolódó címkék:  
4464. kérdés  
A DKÜ – egybeszámítási szabályok nélküli kormányrendelet – nem ad túlzott szabadságot az ajánlatkérőknek? Korábban másként szólt ez a rendelkezés. Lehet, hogy a korábbi megfogalmazás helyesebb volt?
Kapcsolódó címkék: